Várat építeni

VISSZHANG - LVIII. évfolyam, 47. szám, 2014. november 21.

Közhely, hogy ezt akármiből nem lehet, és hogy a vár ereje nem a falakban van, hanem a védők lelkében. Orbán Viktor személyesen nyitotta meg a budai Vár újjáépítésével foglalkozó Hauszmann Bizottság első összejövetelét. Miniszterelnökünk bízik abban, hogy visszafordítható az az értékvesztési folyamat és esztétikai rombolás, amely a főváros világháborús ostromával kezdődött. És talán már van is az országban vagy kétharmadnyi magyar, aki elhiszi, hogy csodás fővárosunk és „akropoliszunk” lerombolása 1944 karácsonyán kezdődött el, és kizárólag az angolszász légierő pszichopata pilótái és bombázótisztjei meg a gyilkos keleti hordák felelősek az egészért. Elkezdődhet a Szabadság téri hamis Gábriel gyors reinkarnációja, csak nem 30 millióba, hanem 300 milliárdba fog kerülni. Azért érdemes végiggondolni, mik azok a lelki, szellemi, nemzeti értékek és esztétikumok, amelyeket a barbár rombolás kezdete előtt szorgos népünk oly gondosan hordott össze a budai Várban kormányzó nagyurak bölcs irányításával.

Hatalmi pozíciókból gerjesztett antiszemitizmus, zsidótörvények, Kamenyec-Podolszkij, az újvidéki vérengzés, a holokauszt, esztelen hadüzenetek, ukrajnai háborús bűncselekmények, Don-kanyar, „örök” fegyverbarátság és nemzetvesztő harc a világ addig legszörnyűbb diktatúrája mellett, egy dilettáns kiugrási kísérlet és Szálasi rövid, de borzalmas „nemzetvezetése”, egymillió erőszakos halált halt magyar, ezt értük el 1944 végére. Főantiszemita és főcserkész miniszterelnökünknek, gróf Teleki Pálnak már a fele is sok volt. Búcsúlevelében szószegést, gyávaságot, odadobott nemzeti becsületet emleget. „Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet” – írja Horthynak – öngyilkossága előtt. És persze, ezzel még nincs „kész a leltár”, a „békeidők” és a hétköznapok értékeiről érdemes újraolvasni József Attila Hazám című szonettkoszorúját vagy a Puszták népét Illyéstől.

1944 karácsonyán még állt a vár, de szellemiségében már trágyadombhoz hasonlított. Mai magyarok, nagyon vigyázzunk, miből kezdünk 2014-ben várat építeni.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 34. szám, 2021. augusztus 27.
LXV. évfolyam, 26. szám, 2021. július 2.
LXV. évfolyam, 25. szám, 2021. június 25.
Élet és Irodalom 2021