A vagyonosodási vizsgálatokról

Nem kétlem Lévai Júlia szakértelmét, sem azt, hogy a vagyonosodási vizsgálatok lebonyolításának módja a leírtak alapján lenne jogszerű (Időjátékok, ÉS, 2014/43., okt. 22.). Az eddigi sok ezer vagyonvizsgálat azonban nem ilyen szellemben folyt le, és a róluk szóló, illetve a rájuk való felkészítést célzó szakirodalom is mást mutat. Eddig az volt a gyakorlat, hogy ha valaki olyan időtávot jelölt meg vagyonának keletkezésére, amely a bizonylatok megőrzési kötelezettségét túllépte, akkor neki kellett ezt komoly dokumentumokkal bizonyítania. Ha mondjuk azt állította, hogy a pénzt kölcsön kapta, akkor nem volt elég ehhez a kölcsönt nyújtó személy és egy szemtanú írásos igazolása, korabeli közjegyzői okirattal kellett bizonyítania. De ha valaki jövedelmét dokumentumokkal is alá tudta támasztani, nem dőlhetett hátra. Mert azt is igazolnia kellett, hogy a jelenleg rendelkezésére álló pénz vagy az évekkel ezelőtti kiadás (kocsi, telek, külföldi út) ugyanabból a pénzből származik. Kizárni, hogy az örökségnek még abban az esztendőben a nyakára hágott, és a Kanári-szigetekre a következő évben már egy másfajta illegális pénzből utazott. Ez egyféleképpen volt megoldható: ha az örökséget aznap egy bankszámlára fizette be, és a következő évben az utazásra költött összeget az indulást közvetlen megelőzően erről a bankszámláról vette fel. Olyan „mesével”, hogy a pénzt egy ideig a fehérneműs szekrényben tartották, nem volt érdemes előjönni. Ha a vizsgálók nem voltak eléggé „motiválva”, az is bűnnek számított, ha valaki nagyobb összeget vett fel a saját bankbetétjéről, de terve nem valósult meg, és ugyanazt az összeget egy hónap után visszatette. Igazolni kellett a betett összeg forrását, és nem voltak kötelesek elfogadni, hogy ez ugyanaz az összeg, mint amelyet kivett a bankból.

Az adóhatóság egyoldalúan döntötte el, hogy a benyújtott bizonyítékok és igazolások elegendőek-e a jövedelem legalizálására. Ha úgy vélte, hogy nem, és adóhiányt állapított meg, azt be kellett fizetni. A döntést ugyan meg lehetett támadni a bíróságon, de nem volt halasztó hatálya, és a bíróság általában nem a fellebbező ügyfélnek adott igazat, hiszen azt elég nehéz cáfolni, hogy valakit valami nem győzött meg.