OROSZ CSEL

PÁRATLAN OLDAL - LVIII. évfolyam, 45. szám, 2014. november 7.

A 444.hu nagyszerű riporterei írják november 4-én: ennyire közel még sosem voltunk Vida Ildikóhoz. Három hete bújócskázik a NAV elnök asszonya a nyilvánossággal, trükkjei az orosz-szovjet bürokrácia évszázados hagyományának aranyoldalaira kívánkoznak.

Az egyiket némi rövidítéssel idézzük fel Sinkó Ervin nyomán, aki az Egy regény regénye címmel megjelent 1935–37-es, moszkvai naplójegyzeteiben írja le, ahogyan vaskos regényének kiadatlan kéziratával házal két évig a szovjet hivatalok, kiadók, lektorok, funkcik Bermuda-sokszögében. Egy szép napon a Vegaar kiadó egyik vezetőjéhez kísérel meg sokadszorra bejutni; tőle, a legfrissebb lektori jelentés után, végre kedvező döntést remél. 

„Az előszobában a titkárnő, amint meglát, feláll, s azt mondja, megnézi, itt van-e Genosse Bork. Ő nyilván egy ostoba utasítást követett, mert Bork elvtárs szobájából nem nyílik másik ajtó, csak az, mely a titkárnő szobáján keresztül vezet, ennélfogva, ha a főnöke nem volna itt, azt tudnia kellett volna anélkül is, hogy megnézi, itt van-e. (...) Önkéntelenül is izgatottan, alighanem a szokottnál hangosabban mondtam tehát az elvtársnőnek, hogy ne fáradjon, nem kell megnéznie, itt van-e az igazgató, nincs két perce, hogy találkoztam Illés Bélával, tőle tudom, hogy Bork elvtárs itt van, s nekem feltétlenül beszélnem kell vele. ... tehát, nem várva meg, hogy a titkárnő bejelentsen, illetve meghozza a válaszát, egyszerűen könyökömmel arrább löktem Bork elvtárs félig tárt ajtaját, s már át is léptem a küszöböt. A nagy íróasztalnál azonban nincs senki. A karosszék is az íróasztal megett az ablakon betűző napfényben a nem használt és élettelen tárgyak melankóliájával fogadott, amikor, minthogy igen hosszú vagyok, s a nagy íróasztal mögé látok, a karosszék és a nagy íróasztal mögött megpillantottam a könyvkiadó vállalat főnökének a frizuráját, két válla közé behúzott nyakát, hátát, illetőleg fehér ingét, őt magát, amint guggoló helyzetben igyekszik láthatatlanná zsugorodva elrejtőzni előlem.

Az istenért, mit csinál, Bork elvtárs?”

Tisztelt kollégák, az íróasztal alá benéztek már? 

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 19. szám, 2022. május 13.
LXVI. évfolyam, 17. szám, 2022. április 29.
LXVI. évfolyam, 13. szám, 2022. április 1.
Élet és Irodalom 2022