Fölismerhető-e a baloldali?

Szécsi Éva az ÉS október 3-ai számában közöl viszontválaszt Balázs Gábor kritikájára.

Ebben ezt írja:

„Nem kívánok vitatkozni politikai nézeteivel: ő jobboldali (annak idején reakciósnak nevezték volna), én meg baloldali vagyok már csak életkoromnál (84) meg tapasztalataimnál fogva is.”

Ebben a mondatban megtalálható a morbus hungaricus két fontos eleme.

Az egyik: a sokat próbált, neves újságíró azt gondolja, hogy aki öreg, az baloldali, ami ebben a morbid képletben fordítva is áll: aki baloldali, az öreg.

Tehát a baloldal a múlté.

Nekem ebben az a fura, hogy azok a magyarországi és egyéb kelet-európai baloldali értelmiségiek, akikkel beszélgetek, majdnem mind 35 alattiak. (Persze ez rövidítés: én „baloldalon” nem az 1989 előtti pártvonalat és túlélő veteránjait értem; bár akkor is voltak független, sőt: ellenzéki baloldaliak, de ők a nyolcvanas évek elejétől többnyire liberális jogvédők és civil engedetlenkedők lettek. Ez is baloldal volt, nem is rossz, de immár valóban a kelet-európai eszmetörténet lezárt – habár olvasandó – fejezete.)

A másik: az a hallatlan és kizárólag csak Magyarországon elképzelhető tünet, hogy sokat próbált, neves újságíró – a nyilvánvaló tartalmi, világnézeti, szemantikai, stiláris jelek nagy sűrűsége ellenére – nem ismeri föl a forradalmi marxistának sem az álláspontját, sem az irályát, sem az indulatait. Csak Magyarországon fordulhat elő – sehol másutt –, hogy valaki ezt összekeverhesse, urambocsá, reakcióssággal (a terminust nem csak régente használták, ma is használjuk, pl. sok kedves ismerősünkre a magyar szellemi és közéletből, amely tele van reakciósokkal, akik még mindig azt az uncsi, középszerű Spenglert idézgetik a harmincas évek óta, mostanában a Népszabadságban, az ÉS-ben és a Magyar Nemzetben). Csak Magyarországon eshet meg, hogy jobboldalinak nevezzenek olyasvalakit, mint Balázs Gábor.

Balázs Gábor Párizsban élő magyar történész, számos ismert pesti folyóirat szerzője, sok írása lát napvilágot a rednews.hu portálon, amely a modern magyar baloldal egyik legfontosabb orgánuma. Anarchokommunista. Mint sokan. (Amúgy Pesten is van anarchokommunista könyvesbolt, amely sok érdekes dolgot ki is ad az interneten és kőkori technikájú sokszorosítványokban.)

Balázs Gábor ismert ember, ezek ismert dolgok.

Csakhogy Magyarországon annyira mikroszkopikus méretű a baloldali értelmiség (ezen persze nem a jobbközép ellenzéki pártok [az összes ilyen a Jobbik kivételével, amely újfas…] támogatóit, az értelmiségi többséget jelentő liberálisokat és konzervatívokat értem, akik persze a kormányzó szélsőjobboldaltól balra állnak, de ez nem kunszt), hogy a nagy többségnek egyszerűen megszűnt a politikai fölismerőképessége, amely a világon mindenütt megvan minden újságolvasónak, még akkor is, ha nagyon gyorsan lapoz.

Régi barátomnak, Karl Pfeifernek pedig igaza van: Jugoszlávia visszaállítása amai Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Montenegró, Koszovó és enklávéik problémáit megoldaná. Jugoszlávia fölbomlásának szörnyű következményeire talán Jugoszlávia volna az orvosság. Azért találták föl már annak idején is. Az volt az utolsó k. u. k. (cs. kir.) ország, s ennek voltak előnyei. Is.