Wigner Jenőről

Wigner Jenő 1963-ban fizikai Nobel-díjat kapott elsősorban a szimmetriaelv atomfizikai alkalmazásáért. Kitüntetése találkozott a tudományos világ várakozásával és egyetértésével. 1963-ban Magyarországon még nem volt egyértelmű, hogyan kell kezelni „külföldre szakadt hazánkfiainak” sikereit. A Nobel-díj apropójára az ÉS akkori Ember és Tudomány című rovata 1964-ben Mihály Katalin tollából riportot közölt „Wigner Jenő magyar származású Nobel-díjas fizikus” budapesti diákéveiről. Válaszul Wigner elküldte egyik írását, amelyet az ÉS valamelyes rövidítéssel, hamarosan pedig a Fizikai Szemle teljes terjedelmében közölt. Az írás címe: Van-e a tudománynak határa? (ÉS, VIII. évf., 40. sz., 6–7. old., 1964. október 3.). A szöveg Wigner megjegyzésével jelent meg, „Nagyon érdekelne, mit gondolnak Magyarországon erről a kérdésről.” Wigner írása eredetileg egy amerikai filozófiai folyóiratban látott napvilágot 1950‑ben. Ahogy idősödött, egyre jobban foglalkoztatták episztemológiai kérdések.

1964 őszén végzős vegyészhallgató voltam a Moszkvai Állami Egyetemen, és egyetlen magyar sajtótermékre fizettem elő, az ÉS-re. Amikor elolvastam Wigner cikkét és az általa feltett kérdést, rögtön tudtam, hogy a kérdésre válaszolnom kell. Ezen mai fejjel azért is csodálkozom, mert addig soha semmilyen lapnak nem küldem semmilyen írást, és ennek megfelelően addig soha semmilyen írásom nem jelent meg. Wigner kérdésére írt válaszom Tudományok határán címmel az ÉS VIII. évf. 51. számának 6. oldalán, 1964. december 19-én jelent meg két hasáb terjedelemben. Ez volt életem első nyomtatásban megjelent írása. Most is jó érzéssel olvastam el újra. Hozzáteszem, nem én voltam az egyetlen reagáló. Ugyanezen az oldalon jelent meg Csányi Vilmos és Mile Imre Gondolatok a tudomány jövőjéről című közös cikke majdnem négy hasábon.

Még az írásom megjelenésénél is nagyobb meglepetést okozott néhány héttel később, hogy Wigner Jenőtől kaptam egy nagy borítékot, benne egy kedves levéllel és több dolgozatának másolatával. Évtizedekig tartó laza kapcsolat kezdete volt ez, amely akkor kulminált, amikor személyesen találkoztunk.

1969-ben Austinban, a Texasi Egyetem fizika tanszékén voltam vendégkutató, és hallottam, hogy Wigner Jenőt várják egyhetes látogatásra. A texasi fizika „tanszék” mérete nálunk hatalmas kutatóintézetnek felelne meg, de azért elmentem a tanszékvezetőhöz, hogy jelezzem, szeretnék Wignerrel találkozni. A tanszékvezető kedvesen közölte, hogy erről szó sem lehet, mert Wigner ideje nagyon drága a tanszék számára. Hagyhattam egy Wignernek szóló rövid üzenetet arról, hogy ott vagyok, és hol van a laboratóriumom és a dolgozószobám. Wigner már a megérkezése másnapján reggel 8 órakor bekopogott a szobámba. Attól kezdve mindennap megjelent 8 órakor, 50–55 percet beszélgettünk, majd elment, hogy pontban 9-kor elkezdhesse hivatalos programját. Így Wigner a „magánidejét” töltötte velem, ami nem ment a hivatalos program rovására.

A Wignerrel folytatott beszélgetések életre szóló élményt jelentettek számomra. Akkor nem is fogtam fel, micsoda útravalót kaptam azzal, hogy a szimmetriaelvek alkalmazásába a világ legkiválóbb szakembere vezet be. Elsősorban ezeknek az elveknek az univerzalitását érzékeltette velem, azt, hogy nem kell tekintettel lennünk a hivatalos tudományban követett diszciplináris felosztásra. A szimmetriaelvek így általánosabban hasznosíthatók. Alkalmazásukkal sok erőfeszítést, tanulást is megspórolhatunk. Kutatói pályám számos eredményében fellelhető Wigner tanítása.

Beszélgettünk más dolgokról is, például költészetről. Wigner kedvenc költője Vörösmarty volt, akinek költészetével gimnazistaként ismerkedett meg. Vörösmarty inspirálta arra, hogy igyekezzen valami maradandót alkotni, amit majd hátrahagyhat a következő generációk számára. Erre tanúsággal szolgálnak Wigner összegyűjtött művei. Az ott közölt előadásokban gyakran szerepelnek Vörösmarty Keserű pohár című versének utolsó sorai: „Örökké a világ sem áll; / De amig áll, és amig él, / Ront vagy javít, de nem henyél.” Wignert érdekelte az újabb magyar költészet, beszélgetéseinkben főleg Radnóti ragadta meg a figyelmét, és mivel volt velem egy Radnóti-kötet, nekiajándékoztam.

Wigner keserűséggel beszélt azokról az otthoni évekről, amelyeket a két világháború közötti korszakból még otthon töltött. Azt mondta, amikor honvágy fogja el, elég arra emlékeznie, hogyan bántak a hivatalokban az egyszerű állampolgárokkal, és máris elmúlik a honvágya. Nagyon rossz emlékei voltak az 1920-as–1930-as évek Magyarországáról, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy szeretne mindent utólag jobb színben látni. Erről Laura Fermi, Enrico Fermi felesége is írt Illustrious Immigrants című könyvében. Laura Fermi tudott a Wigner ifjúkorában mindennapos magyarországi zsidóverésekről, de Wigner nehezen vallotta be neki, hogy őt is megverték. Amikor végre elismerte a veréseket, sietett hozzátenni, hogy nem is fájt olyan nagyon. Amikor erről kérdeztem, azt mondta, hogy nem emlékszik arra, hogy lettek volna ilyen incidensek, és hozzáfűzte, ha emlékezne, akkor is azt mondaná, hogy nem emlékszik rájuk.

Most, amikor szó esik arról, hogy a Horthy-rendszer idején nemcsak elüldözték a tehetségeket, hanem igyekeztek repatriálni őket, érdemes tudni arról, hogy ez Wignerre és sok más kiválóságra nem vonatkozott. Az antiszemita rendszer nem tekintette Wignert és a többi zsidó vagy zsidó származású tudóst magyarnak. Wigner nagyon finoman, de nagyon egyértelműen tudta magát kifejezni. Amikor Szegeden megüresedett a fizika professzori állás, a kiváló fizikus, korábban szegedi, majd budapesti professzor, Ortvay Rudolf felvetette Wignernek ezt a lehetőséget. Wigner 1936. január 13-án Amerikából ezt írta Ortvaynak: „...éppen azon nem tudományos szempontok uralkodása, amelyek jelenleg úgyis kizárttá teszik az én kilátásaimat erre az állásra, mondom ezeknek a szempontoknak az uralkodása ezen állást egyszersmind igen kevéssé kívánatossá is teszik.” (K785/139 jelzésű levél az MTA Kézirattárában.)

Hálásan gondolok vissza arra, hogy az ÉS, ha csak képletesen is, egyengette Wigner visszatalálását Magyarországra, és segített abban, hogy 50 évvel ezelőtt létrejöjjön kapcsolatom Wigner Jenővel.