2022?

VISSZHANG - LVIII. évfolyam, 34. szám, 2014. augusztus 22.

Pétervári Zsolt 2022 című cikke (ÉS, 2014/32., aug. 8.) a Szocialista Párt és a baloldal mai helyzetét elemzi. A 2010-es vereséget összeomlásnak minősíti, s megállapítja: az Orbán-éra immár 2014 áprilisa óta nem kisiklás, de tartós rendszer. A szerző szerint a szocialisták bázisán új pártot kellene alapítani, mivel a jelenlegi – mint az utolsó lényeges rendszerváltó alakulat – elavult, korszerűtlenné vált. Sorozatos vereségei a szavazóbázist is megingatták, ma ezen legalább három párt osztozik. Új politikai brandet kellene felépíteni az MSZP-re alapozva, de valamennyi lényeges elem újraformálásával – ahogy ez 1989-ben is történt. Ez az alakulat 2018-ra megerősödhet, s 2022-ben hatalomra kerülhetne. Ekkor – Orbán várható második elnöki ciklusa idején – egy, a kádári hatalom hanyatlásához, majd bukásához hasonló váltás következhetne be – véli Pétervári.  

Az elemzés pártpolitikai szempontok alapján készült – mondhatjuk úgy is, hogy egy demokráciában elképzelhető menetrendet állít össze. Mint a legfelsőbb helyről tudjuk, a mi demokráciánk immár illiberális, vagyis csak a cégtáblán az, így a parlamenti esélyek latolgatása, az ottani játékszabályok figyelembevétele nem célravezető. Ma Magyarországon minimum négymillió ember él a szegénységi küszöb szintjén vagy az alatt, s én nem hiszem, hogy ők (ha nem feltételezzük is számuk növe­ke­dését) 2022-ig kibírnák a NEMzeti Együttműködés RENDSZERét. Emellett a Fidesz ostoba, nacionalista, maffiózó gazdaságpolitikája is a romlásba viszi az országot, csak az a kérdés, az alsó néprétegek nyomora vagy a gazdaság csődje okozza-e majd az összeomlást. Orbán állama parlamenti, demokratikus úton nem dönthető meg, mivel, ha a választások rájuk nézve kedvezőtlen kimenettel fenyegetnek, öt perc alatt módosítják a törvényeket, a választási rendszert, az alkotmányt vagy akár a tömegvonzás szabályait, bármit, ami a kívánt eredményt garantálja.

Ezért úgy vélem, hatalmukat valamilyen alulról jövő népmozgalom fogja felszámolni. Lehet ez éhséglázadás, etnikai eredetű konfliktus, népfelkelés a nem-megszorítások nyomán vagy bármi más – bár ne lenne igazam. Ha a pártok észnél lesznek, rá tudnak majd erre csatlakozni, s talán szabályozni tudják majd a folyamatokat. Ha nem, a magyarok Istene legyen kegyelmes hozzánk!    

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 6. szám, 2023. február 10.
LXVII. évfolyam, 5. szám, 2023. február 3.
LXVII. évfolyam, 4. szám, 2023. január 27.
Élet és Irodalom 2024