Áldozatok és elkövetők

Interjú Anoni Marával, a Beszélj róla! című honlap alapítójával

INTERJÚ - LVIII. évfolyam, 32. szám, 2014. augusztus 8.

„Európában a szakértők szerint minden ötödik gyerek lehet áldozat, Magyarország persze jól teljesít, és ezért nálunk csak minden tizedik gyerekről beszélnek. Iszonyatosan nagy a latencia, és még inkább nagy egy olyan országban, ahol ez tabutéma. Én tehát ezt az öt százalékot tíznek gondolom, de teljesen mindegy, mert az öt is iszonyúan sok” – mondja annak a segítő honlapnak az alapítója, amelyen a gyermekkori szexuális abúzus áldozatai szabadon, név nélkül elmesélhetik az őket ért traumát, de akár csak azt az egyetlen mondatot is közzétehetik, amellyel az elkövető hallgatásra, szenvedésre bírta őket. Anoni Mara természetesen álnév, a negyvenes évei elején járó tanárnő, akivel az interjú készült, e név alatt tette közzé Bűn vagy bűnhődés címmel saját történetét, vallomását az ellene hatéves korában elkövetett szexuális abúzusról és a terápiáról, amely három évtizeddel később segített neki rátalálni a megnyugvás felé vezető útra.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
LXIII. évfolyam, 23. szám, 2019. június 7.
Élet és Irodalom 2024