Nemzeti jellegvonás

PUBLICISZTIKA - LVIII. évfolyam, 32. szám, 2014. augusztus 8.

Lengyel József alábbi, eddig nem publikált írásának irodalomtörténeti aktualitása nincsen. Lánya, Lengyel Tatjána bocsátotta lapunk rendelkezésére azzal a megjegyzéssel, hogy az író születésnapja augusztus 4-e: „Kevesen tudják, hogy lágerelbeszéléseinek nagyobb részét száműzetése éveiben, egy távoli szibériai faluban, Makarovóban írta az 1950-es évek elején. Ezt írta noteszében 1963. jún. 23-án: »Én is írtam verseket a lágerben és Makarovóban, jóformán mindent, amit most elévült tartozás-nak nevezek utólag.« A kéziratait, feljegyzéseit sikerült kicsempésznie, mikor 35 éves távollét után, 1955 augusztusában végre hazatért. Végül, sajnos hiányosan, a hazahozott füzetek, lapok, töredékek az MTA Könyvtár és Információs Központ kézirattárában kötöttek ki. Ez az írás, amely a vizsgálati fogság élményét dolgozza fel, ebből az anyagból való. A mű lapjain  nincs dátum, de a következő lapon van: 1954. III. 2., tehát vagy akkor, vagy egy-két nappal korábban íródott. Soha nem használta fel valamelyik művében, talán azért, mert annyira hihetetlen és különleges. (Levéltári jelzet Lengyel József hagyatékából. MTA KIK Kézirattára, Ms 6306/29.)”

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 40. szám, 2021. október 8.
Élet és Irodalom 2024