Nem volt biztos

VISSZHANG - LVIII. évfolyam, 26. szám, 2014. június 27.

Sokat tanultam a szemtanú Kozák Gyula írásából (A Nap is felkel Orbán szavára?, ÉS, 2014/25., jún. 20.). Nem tudtam, hogy 1989. június 16-án már eldöntött kérdés volt a szovjet csapatok kivonulása országunkból. Igaz, Kozák sem tudta. Ő is csak hallotta Vásárhelyi Miklóstól. Aki megint csak hallotta valakitől. Állítólag Mark Palmer és Németh Miklós mondta neki, akik megint csak valakitől hallották. Hát ezekre a „bizonyítékokra” alapozva kellett volna kihagynia Orbán Viktornak beszédéből a szovjet csapatok távozásának követelését. Ja, meg azért, hogy „ne bosszantsuk az oroszokat, éppen eleget kaptak” – indokol Kozák, csak azt nem tudni, hogy szegény oroszok miből kaptak eleget Magyarországon a megszállás négy és fél évtizedében.

Lehet, hogy Orbán Viktor ma diktatórikus rendszert épít. Az is lehet, hogy rossz irányba vezeti az országot. De az a nap róla szólt. Nem Nagy Imréről – akiről egyébként helyesen állapította meg, hogy kommunista volt –, nem is a magukat besúgókkal körbevett szervezőkről és az éppen köpönyeget forgató pártállami káderekről, hanem arról a fiatalemberről, aki mikrofonba mondta tízmillió magyar vágyát. El tudom képzelni, hogy külpolitikai műhelyek tervezőasztalain már felrajzolták a szovjet kivonulást, és titkos csatornákon már jelzések is érkeztek annak elfogadásáról. De addig nem lehetett biztos, amíg valaki nagy nyilvánosság előtt ki nem mondta, amit addig is mindenki tudott: a király meztelen! A szovjet csapatoknak semmi keresnivalójuk nincs Magyarországon. Innentől kezdve már más volt olvasni az akkori nómenklatúra szánalmas reakcióit, amelyekből egyébként kiderült, ők korántsem voltak olyan biztosak a szovjetek távozásában.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 12. szám, 2019. március 22.
LIX. évfolyam, 42. szám, 2015. október 16.
LIX. évfolyam, 3. szám, 2015. január 16.
Élet és Irodalom 2024