A nyugdíjrendszert képtelenség fenntartani

Interjú Holtzer Péterrel

INTERJÚ - LVIII. évfolyam, 25. szám, 2014. június 20.

Új társadalmi szerződést, benne az aktív generáció terheinek csökkentését, a nyugdíjasok újbóli szerepvállalását javasolja a Nyugdíj Kerek­asztal volt elnöke, aki szerint mielőbb meg kell mondani a fiataloknak és a mai harminc-negyven éveseknek, hogy az ország képtelen fenntartani a mai nyugdíjrendszert. A 65 éveseknek pedig ismét fel kellene vállalniuk bizonyos terheket, szélsőséges esetben akár a nyugdíjcsökkentést is, hogy gyerekeik ne kényszerüljenek kivándorolni, és unokáik is Magyarországon nőhessenek fel. Ha ugyanis mindez nem következik be, akkor az állami bevételek egyre nagyobb részét nyugdíjra, és nem az oktatás és egészségügy fejlesztésére költi a mindenkori kormány. A változást persze csak olyan politikusok tudják végrehajtani, akikben megbízik az ország. A Nyugdíj Kerekasztal volt elnökével, Holtzer Péterrel Kardos Ernő beszélgetett.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVII. évfolyam, 38. szám, 2023. szeptember 22.
LXVII. évfolyam, 34. szám, 2023. augusztus 25.
Élet és Irodalom 2024