12 pont a munka mellett

VISSZHANG - LVIII. évfolyam, 15. szám, 2014. április 11.

Soós Károly Attila (Lehet-e róla komolyan vitázni?, ÉS, 2014/10., márc. 7.) Amartya Senre hivatkozva nem hiszi, hogy a szegénység ellen alanyi jogon járó alapjövedelemmel lehetne küzdeni. Szerintem nem is kell, és nincs is most rá pénzünk. Számomra azonban az ötlet nem is erről szól, de azért van aktualitása, még ha csak elméletben is. Egyes számítások szerint ugyanis ma már olyan fejlett a technika, hogy ha az emberiség racionálisan osztaná el a termelési erőforrásokat és anyagi javakat, lemondva a fegyverkezésről és a presztízsfogyasztásról, fölösleges reklámról és vásárlók manipulálásáról, minden egyes ember ki tudná elégíteni alapvető szükségleteit. És ehhez elegendő az a munkamennyiség, amelyet az emberek szívesen végeznek. Reális tehát azzal a gondolattal foglalkozni, hogy ne kelljen mindenkinek dolgoznia, ne csak teljesítményért, hanem alanyi jogon is járjon a megélhetéshez elegendő juttatás a társadalomtól. Már hallom az ellenérvet: és akkor ki fog dolgozni? Sokan. Hozok egy mai példát.

Egyik barátom akkora vagyont halmozott fel, hogy ha száz évig élne, se tudna a nyakára hágni. Mégis mindennap bejár a cégéhez dolgozni. Valójában nem vár rá ott semmiféle feladat, mindent az ügyvezető intéz. Akin még a szemét sem kell rajta tartania, hogy lojális-e, hiszen a fia. Azt mondja, semmi pénzért nem hagyná ki, a munkahelyen töltött napi néhány óra szervesen hozzátartozik az életéhez, sőt a napirendjéhez 1). Az ember társas lény 2), nem ülhet egész nap otthon egyedül – mint tudatos 3) értelmiségi, a léha társaságot is annak tartja –, bejár az értekezletekre, néha hozzászól, kollégáival együtt jár ebédelni, még pletykálni is hajlandó (ha senkit sem bánt meg vele), akarja tudni, „mi a téma” 4), miről és hogyan gondolkodnak az emberek. Szeret találkozni és elbeszélgetni az alkalmazottaival, főleg a cég dolgairól, imádja, hogy mindent tud róla, ez a kedvenc témája 5), amiről – érdeklődés hiányában – másutt nemigen társaloghat. Nagyon örül, ha tanácsot kérnek tőle, kiélheti az ember természetes oktatói-nevelői ösztöneit 6). Egyébként is problémamegoldó típus, különösen jó crisis managementben, de ha otthon marad, el se jutnak hozzá a problémák, amelyekben ki tudja élni magát, megmutatni képességeit 7). Ilyenkor úgy érzi, szükség van rá 8), hasznos tagja a kollektívának, a társadalomnak 9). Persze, tudja, hogy nélküle is mennének a dolgok, de magát is méricskéli, mennyit ér 10), tud-e még kreatívan gondolkodni, agya még vág-e mint rég, egyébként sem árt a karbantartó pörgetés 11) mint szórakozás 12). Az előzőekben taglalt 12 pont bizonyítja, a munka természetes szükségletünk, az ember nem a javak előállításáért dolgozik. Pontosabban dolgozik akkor is, ha ezért anyagi elismerésben nem részesül, vagy anyagi szükségletei már kielégültek. És ha szeretjük, még fizetni is hajlandóak vagyunk érte!

Sok millió munkanélküli ma is vallja, hogy a munka nem teher, hanem kiváltság. Minthogy a foglalkoztatás egyre szűkebb keresztmetszetet jelent, a munkahelyek számát minden kormány legfőbb céljának tartja megvédeni, teremtésére semmi pénzt nem sajnál. A költségvetés számára az a réteg, amelyik nem akar dolgozni, aranyat ér...

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 3. szám, 2024. január 19.
LXVII. évfolyam, 44. szám, 2023. november 3.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2024