Nem profik

VISSZHANG - LVIII. évfolyam, 13. szám, 2014. március 28.

Siba Antal nem érti, miért menekülnek szocialista politikusok (alelnök, szóvivő) az őket üldöző riporterek elől (Elfutnak, ÉS, 2014/7., febr. 14.). Pedig a válasz igen egyszerű: nem szeretnének hazudni. Márpedig arra a kérdésre, hogy honnan vette Simon Gábor a számláján található negyedmilliárd forintot, nem lehet igaz választ adni, mert akkor a számlatulajdonost azonnal leültetik, az MSZP pedig bevallja, hogy kampányát törvénytelenül finanszírozza. Siba Antal azt javasolja az érintetteknek, álljanak bátran a mikrofon elé, és mondják azt, hogy „sajnáljuk”, hogy „mindent megteszünk” vagy „mindent kiderítünk”. Valóban egyszerű, voltaképpen a politikusokat azért fizetik, hogy ilyen hazugságokat mondjanak, és meg is teszik. Pofátlanul, bele a kamerába. Nem okoz nekik gondot, hogy tudják, hogy tudjuk, hogy ők is tudják, hogy mi tudjuk, hogy hazudnak. Szinte élvezik. De nem mindenki. Simon Gábor és Molnár Zsolt, úgy látszik, nem. Kicsit gátlásosak. Talán még hallottak valamit a „mozgalmi etikáról”, lehet, hogy szocialista (társadalmi) nevelést kaptak, és bár a párt érdekében mindent („hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal”), de nem szívesen. Ha lehet, akkor nem. Inkább vállalják a kisebb szégyent, a futást. Nem profik.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVII. évfolyam, 17. szám, 2023. április 28.
LXVI. évfolyam, 33. szám, 2022. augusztus 19.
Élet és Irodalom 2024