A kis olasz bőrönddel

A németországi Wolfsburg pályaudvara előtt álló szobor, amely egy kis embert ábrázol, lába mellett kofferral, az első olasz vendégmunkásoknak állít emléket. 1962-ben ide gördültek be Dél-Olaszországból – a Volkswagen Művek munkaerőhiányát csillapítandó – az első, többnyire munka nélküli és képzetlen olasz fiatalembereket szállító vonatok. Eredetileg csak egy kis pénzt akartak keresni, aztán hazamenni. Azóta olaszok legalább három generációja él Wolfsburgban: meghatározói a városképnek, ugyan őrzik identitásukat is, de haza már nem mennek. Első nemzedékükkel kezdődött a II. világháború utáni egyik legnagyobb népvándorlás, amelyet az otthoni kilátástalanság és a német gazdasági csoda munkaerőéhsége idézett elő. Margherita Carbonaro milánói műfordító és újságíró, egyebek mellett Thomas Mann, Herta Müller, Ingo Schulze, Terézia Mora és Uwe Timm műveinek fordítója oral history interjúkat készített, és ezek alapján írta meg La vita è qui/Das Leben ist hier címmel a wolfsburgi olaszok történetét, az emigránslét mindennapjait, a beilleszkedés és az integráció buktatóit – sorsokat, amelyeket amai Magyarországról gazdasági és politikai-közérzeti okokból ezerszám külföldre költözők és itthon maradt családjaik is érdekesnek és ismerősnek találhatnak. Margherita Carbonaróval egy hónapot töltöttünk együtt Straelenban, az Európai Műfordító Kollégiumban. Ott készült az alábbi interjú.