MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy egy téli szombat éccaka a tiszteletbéli kazah konzult és pénztárgépesétett kunkapitánt ünnepölték nehán száz komái a Nemzeti Galériába. Ollan durrogérijom vót, hogy maga a kerál es meghallotta, penig még ott se lakott a Munkácsyk alatt. Lövik mán az ítélet­üdőt Bakondi uramék, gondúta, avval elalutt. Hajnalba arra ébredett, hogy óva intés ide vagy oda, a brüsszeli rezsimultik reakűtték a magyar családokra az ónos essőt, s rókalelkű báttyát, a lefagyást. Legott cipőt húzott, de mint a szikla, hogy még az óriások tyúkszeme es megszeppent vón tülle, oszt kiment a tornácra. Főnézett az égre, mit mond a kolega, de ammég alutt. Ebbehejbe fő köll kőtteni a lakosságot, gondúta, s mán nyergelte es a kisbuszt, irán a Belügyminisztérijom. Útközbe hadúri minőségibe ugrasztotta katonaságát Gripfenestű, szájjanak fő mind, legalább a sajtótájékosztató üdejire, ami nékül valamirevaló ótokrata nem rendez katasztrófát. Ha az okát nem es, azt Pintér uramék előre tutták, hogy píárvízi-forgatás lessz, úgyhogy glóriát kaptak az ingjökre, várták, gyöjjön, ami gyön. Kerűt a láda fijábú kóla, acskós küsperec. Akar disznóölés hajnalán, fejök le-le koppant, de orcájokon ott lükögött a férfimunka matt erőfeszétése. Űtek az akciófotelokba, ki lehetett vón őköt szoborni mellékalaknak a Tengely körül, ki eccőcsak kért egy tollat, papírgya vót, s várt. Akkó, szójjunk tán Matolcsy uramnak, kérdte a miniszter. Mi a fészkes devizának, mordút I. Fülkefor. Hát mer eléggé egyfele alakul, ugye az euró. Ej hát, szegény kerál lévire ebbe űnéki nincs mit csinálni, a színfüggetlen Matolcsy meg hadd aludgyon. Hát akkó talán a Putyinatom, nyelt eggyet a miniszter. Frászomat, legyéntett férfimód a kerál, kezibe a szerencsét hozó Árvízi Golyós. Az meg van óldva, eztán csak külön engedélyvel szabad kimondani a parlamentbe, hogy „Paks”. Ki nem fogad szót, arra Kövér uram teszi es föl a spanyolcsizmát, most vettek ezer párval közbeszerzésbe Ugandábú. Hanem, hogy állunk a viharval, vágott bele a Feljebbvaló. Hát, inkább az ónos eső, szűkétette a kört Bakondi uram. Az, ami tehát összegezve lefagy? Hajszálra! Akkó ez aszt jelenti, hogy a hét és fél tonnáná nagyobbak le vannak zavarval, váltott szakzsargonra I. Fülkefor. Naná! Csak még a szél! Avval nem tudjuk, mi lesz, vallotta bé Pintér uram, de a kerál tutta, mer fölírta sebessen, aláhúszta, maj fölállott, s eképp kitájékozódva a mikrofonok erdejibe lépett, hon mindenkinek gratulált a hajszálpontos viselkedé­séhő. Továbbá tájékosztatta a nemzetközi közvéleményt, hogy a kellemetlen és nehéz körülményeket előidéző időjárás vissza fog húzódni, hetfőre visszaállnak a szokásos állapotok. Addig penig, nevettette meg magát s népit dévajmód I. Fülkefor, tessék családilag progamóni odahaza, amíg meg nem halnak.