MAGYAR MESÉK

PÁRATLAN OLDAL - LVIII. évfolyam, 5. szám, 2014. január 31.

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok havas fődjin mán minden jól vót, ami aznap fehér vót, és semmise, ami nem. S hogy mellik millen vót, ki más monta vóna meg, mint I. Fülkefor, kü átlátott sötéten es, világoson es, mutyin es meg putyin es, ki megállétotta az üdőt, majd eggy sallerval elindétotta a heles erányba, kitörlötte belüle, mire nem vót őnemzeti szüksége, s belérakta, mi köllött a szolíd családi gyarapodáshó. No, egy szép téli délelőtt, miután a cöfmagyarok nyomására, preambulumba vétette, hogy a demokrácija igazi hazája Oroszország, nem a büdös kurva Ámerika, béöltözött s elindút a Szabadság terire, hogy a múltat végkép meghódétsa orcája veritásával. S akkor állott ott, modellt a vártán, fölemelt szárnyakval, szelid szemekvel. Közbe tekéntgetett ide-oda. Nízte, hogy a frissen főszentelt Baltamúzeum előtt a „szovjet” emlékmű hegyibe epp csavarozzák az ösmerős lovasszobrot terepszín palástban, pecabotval. Egyszőcsak halk ustorpattogást hallott. No, arrúl alébb, a Megszállott Magyar Csendőr szobra erányába Lúdas Rogán Matyi tartott sajtótájékosztatót, diszkréten, hogy ne zavarja az emlékezetpolitikai átépítést. Mán a Döbrögi bankárok ideje lejárt, mondotta, biggyedett szájokból kiveri a nép a marxi szivarcsutkát, s majd nízhetnek, mint az oskoláskönvbe, mibűl ű maga es tanút, mielőtt még eleve tudott vóna mindent. Avval odacsippentett a bankoknak, hadd ugrándjanak labancmód, ha teccik, egész Hegyeshalomig s tovább, hon a helyök lett légyen. Ez pont akkó vót, mikó, nem bírván belényugodni a felcsúti gondolatba, az Eggyesült Ántirezsista Világöszveesküvés levágott karja utósókat rúgtában esmég támadást indétott a magyarok kerála s csatót része, Magyarország ellen. De ám a Magyar Csapatok ellent állottak, kezökben a „Magyarsakkban Magyarmatt”, valamég a „Putyin Paksa Nem Eladó” táblával, hátokban megannyi Orbán-tévével, kük híves tárgyilagosságval mutatták bé, mikép menekülnek fére­vezettükben a vén brahamok, kitűntetésök es elhánják, amint lássák, hogy a nemzettest szárnyas szimbóluma végre fölemeli az ezeréves maszületett fejit. Föl tíz méterre, de ha köll, százra, ezerre, s a maga magyar művészeti nyelvin meloccózza el a világnak: mátúl úgy vót, hogy Gábriel népe, ha mit cselekedett, ha mit nem, áldozat lessz a szövetséges náci sas markába, kinek ódalán sohse harcót, se Oroszország se mások ellen. Sőt, ez a sas (nyugotrú!) őtet a tuggyukkik végett titokba megszállotta, örök szuverenitását pár pisztolylövés ellenibe elrablotta, csupán Horthy Miklós kormánzó urunkat, annak idegenrendészetre ügön fogékony apparátusát, erőst antibiboldista hadseregit, s derék, humánus csendőrségit, hagyta a helyin, kük tették, amit tettek, körömszakattig vétték a zsidóságot ennen maguktól, amég csak bé nem vagonéroszták, s el nem vitték őköt. 

A szerző további cikkei

LVIII. évfolyam, 15. szám, 2014. április 11.
LVIII. évfolyam, 14. szám, 2014. április 4.
LVIII. évfolyam, 13. szám, 2014. március 28.
Élet és Irodalom 2021