„A jó előadás szellemében autentikus”

Interjú René Jacobs karmesterrel

INTERJÚ - LVIII. évfolyam, 3. szám, 2014. január 17.

A hatvanhét éves René Jacobs, aki kisfiúként szülővárosa, Gent székesegyházának kórusában énekelt, majd énekesként lett világhírű, sosem készült karmesternek, a dirigálásba észrevétlenül nőtt bele; mert sosem csak saját szólamára koncentrált, világéletében a megszólaló zene egésze izgatta. A híres bázeli Schola Cantorum professzoraként kisebb projekteket irányított, majd különböző régizenei fesztiválok vezetőjeként egyre több oratórium- és operaelőadást dirigált. Mára ő az egyik legismertebb, a régi zenét korhű hangszereken és historikus előadásmódban vezénylő karmester. Most is ebben a minőségében tartózkodott néhány napig Budapesten, ahol az Orfeo Zenekarral és a Purcell-kórussal dolgozott. Nagyszámú CD- és DVD-felvétele némelyikét a kritikusok az adott mű legjobb felvételeként tartják számon. Művészetének jellemző vonása, hogy nagy fantáziával létrehozott előadásai tele vannak meglepetésekkel, és hogy produkcióit rendkívül alapos filológiai munka előzi meg, amiben nyilván szerepet játszik, hogy tanult szakmáját tekintve klasszika-filológus. Szerinte a filológusi gondolkodás meghatározó a gyakorlati zenélést és a zenetudományt ötvöző munkájában. Nagy érdeklődést váltott ki egyik legfrissebb lemeze, amelyen Pergolesi Septem verba a Christo in Cruce moriente prolata című, hét kantátából álló sorozata hallható.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 7. szám, 2021. február 19.
LXIV. évfolyam, 50. szám, 2020. december 11.
LXIV. évfolyam, 39. szám, 2020. szeptember 25.
Élet és Irodalom 2024