MAGYAR MESÉK

PÁRATLAN OLDAL - LVIII. évfolyam, 1. szám, 2014. január 3.

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő a jászmagyar vidéken eggy retardai ember, kirű utób az Orbán Népe vezércikkbe megírta, hogy nem más, mint gyűlöletturbózó, szadeszkomenista sírásó, ki a tömegre gumilövedékvel, a faluszéli ház cigány lakójára éleslőszervel lűtt, s azóta es mindent megtesz a hatalom megkaparintásájér, jó lessz végre fölismerni! Egy gennygócista, hogy a ka­rá­cson kövéri kerékvágásábú ki ne zökkenyjünk. Avvót, hogy ez az ember ügön felbőszénkedett, mikó hírit vette, hogy eggy képvisellő szűzmárjás kúcstartókot osztogatott az éjféli misén. De nem ám mutyiba, hanem a plébános segedelmivel, ki a szószékrűl es béjelentette a térség istápjának gálánt ajándékát. Cikázott templomrú templomra Márjás Pócs János uram, világétott a kezibe a tecsóspunga, ollan vót, mint a Fidesz betlehemi csillaga, made in China. A retardai ember meg szabálos otrombózist kapott ettől dühibe! Másnap addig forgatta az aláírt kegytárgyat, míg oda nem vuduzott eggy virtigli hitlerbajuszt a kúcstartó csöpnyi orra alá. Meggyalászta, na. De ez nem vót ölég! Mer az ántiklerikális dúlásfúlás közepette úgy megteccett néki ennen suttyósága, hogy huncfutú lefénképözte mobilval a produktomját, s bémélezte a Jászblog nevű orgánomba. Azok meg abbahejbe főbocsájtották a világhálóra a Szűz Máriját, hogy ejnye mordizombiatta, mecsoda kampánygusztustalanság illet cselekedni egy templomval s hívőivel. Hanem az odapingát bajúsz valahogy ekerűte a figyelmököt. Idióták vótak, na. Vagy azér, mer aszitték, hogy gyárilag illen a kűs Márja, vagy azér, mer úgy vótak véle, meg kő bélyegezni az ellenséget bármi áron, ha eggy torkosmatildi billogozóval, hát avval, a cél szente­séti az eszközt. Terjedett es a küs kúcstartó a neten szertefele a förtelmös bajúszval, erőst ejnyeanyászták a Pócs képviselőt, hogy így kufár meg úgy. Ammeg velejig fő vót háborodva, hogy mér baj a figyelmesség? Há dehogy akart ű kampányúni, pláne elibe nyomakodni a Szűzanyának! Csak a szeretet gyertyalángjának küs zabszeme sehogyse fért el őbenne, mer ű ha meglátott eggy kúcskarikáni Szűz Márját, mingyán főhorgatt benne az ajándékozás szép libidója, mindeggy vót, millen vót, csak műanyag legyen, s alá lehessen írni a Jézuska nevibe, hogy Pócs János. Szerette elképzelni, ahogy a bódogságos küsmama világít a setét nadrágzsebbe meg a marokba, ha ki kő menni éccaka, ugye. A névtelen béküldőember viszont a maga filctollá eccerűsödött politikai véleményivel mást szeretett. Szomorú vértulokságában ügön szerette hitlerbajúszval elképzelni az öszves ellenlábas atyafiját, annak gusztusos és gusztustalan kúcstartójával egyetembe. Mindet, akikvel nem értett eggyet. S bezon, vót az illenekbű bővön, hejszen ha belegondút, a magyarok fődjin a magyar mán nem értett eggyet se, saját magával az élen, amíg meg nem halt.

A szerző további cikkei

LVIII. évfolyam, 15. szám, 2014. április 11.
LVIII. évfolyam, 14. szám, 2014. április 4.
LVIII. évfolyam, 13. szám, 2014. március 28.
Élet és Irodalom 2021