„Zene nélkül megfulladnánk”

Beszélgetés Jamie Bernsteinnel, Leonard Bernstein lányával

INTERJÚ - LVII. évfolyam, 50. szám, 2013. december 13.

„Tudniuk kell, hogy imádom ezt a Házat, szeretem az itt élő embereket és főleg a koncertközönséget. Úgyhogy még sokszor eljövök Berlinbe Önökhöz”– mondta Leonard Bernstein 1984-ben, amikor először vezényelt a Konzerthausban. Be is tartotta ígéretét, ettől kezdve minden évben ellátogatott a kelet-berlini hatalmas koncertterembe. Legutoljára 1989-ben, néhány héttel a berlini fal lebontása után, amikor Beethoven IX. szimfóniáját vezényelte, és amikor mindenki meglepetésére az Örömóda szövegében az „öröm” szót (Freude), „szabadság”-ra (Freiheit) változtatta. Majd maga is elzarándokolt a fal egyik még meglévő szakaszához, és egy nagy kalapáccsal jókora darabot ütött ki belőle, hogy ezzel részesévé válhasson Európa szimbolikus újraegyesítésének.

A Konzerthaus idén a százöt éve született Bernstein emlékének szentelte novemberi programjait. Ezért látogatott Berlinbe Jamie Bernstein, a dirigens egyik lánya, aki apja művészeti és szellemi hagyatéka gondozásával foglalkozik. Emellett íróként, valamint rádiós és televíziós szerkesztő-riporterként számtalan olyan művet, műsort, dokumentumfilmet jegyez, amely a zenélés örömét a bernsteini zsenialitás jegyében adja át a közönségnek.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 29. szám, 2023. július 21.
LXVII. évfolyam, 21. szám, 2023. május 26.
LXVI. évfolyam, 42. szám, 2022. október 21.
Élet és Irodalom 2024