Talpaljunk többet

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LVII. évfolyam, 46. szám, 2013. november 15.

Bajnai Gordon szerint két feltétele van, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció az MSZP és az Együtt-PM közötti választási megállapodás részese lehessen. Az Együtt-PM-szövetség vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: szerinte helyre kell állítani a bizalmat, amely az október 23-i ellenzéki demonstráció előtt kötött egyezség felrúgása miatt ingott meg. Másik elemként említette, hogy csak olyan párttal fognak össze, amelynek célja az Orbán-kormány 2014-es leváltása, nem pedig a túlélés, a parlamentbe kerülés. (Bajnai a napokban már utalt arra, úgy látja, hogy a Demokratikus Koalíció a meglévő ellenzéki szavazótábort próbálja újraosztani, és – a parlamentbe jutást célul kitűzve – már 2014 utánra készül.)

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024