MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok fődjinek 1018. tanévnyitója után a Hoffmann igazgatónéni elemibe érezte magát, akarha a múlt század hetvenes évejibe cseppentült vón vissza, mikó még minden jó vót. Igaz, masmeg má minden jó!  Epp rendeletet hozott a frufru-használat visszaszorétásárúl, ott tartott, hogy „magyar leány, magyar fiú magyar homlokára hiú”, mikó kopoktak, s bégyött a Magyar Iskolatrafikosok Szövetsége, de a keze erőst remegett. Há mi járatba, dicsértessék? Abba, hogy ebbű elég, monták őkelmék, mer mán vásárlót a bótjokba béengedni se mernek, ha nem tuggyák, de fixre, hány éves. Úgy kivannak mán, hogy nyílt utcán szaladásznak gyerek-félék után, hé, kóficing, nem vagy tizennyóc, mi? Azok meg képzölhetni, mit felelnek! Na, mast ők abba járnak, a  Nemzeti Iskolarendőrök Eggyesületinek a támogatásával, hogy a fiatalságra legyen reaírva, hány nap múlva lessz nagykorú. A születési dátum zsákutca, mer ha helyzet van, eggy trafikos se fog számulgatni, onbucmanval civatérozni. Hanem hogy hány napja van vissza. Akkó nincs vita, akin szám van, s nem nulla, azt, még bé se lép, lehet kizavarni.  Tíz évestű fölfele eggy, uszkve négy számocska a homlok közepin, egyforma fiúnak, leánynak, de romának es. Mi éri meg a pézt, ha nem ez?! Meg köll alapétani hezzá a Kúnó-Tattoo káeftét, oszt kalap.  Így es lött, megparancsúták, bévezették. Elébb meg lett tiltval a frufru-használat, osztán ezer forint per számjegy ellenibe ki-ki megkapta a kis tattooját, aznap éjféltű számétva a hátraleendőt, hogy reakerült a sor. Mer azér tellett küs időbe bészerezni az online gépöket, s főkészítni a több ezer iskolakozmetikust, jegyzőt s szaktanárt a pontos számulás végett. Önerő vót a projektba bővön, csak a píárra meg  a hatástanulmányra köllött a francos EU-péz, ha eccő atták. Hanem annyiracska az egésség vót a dolog homlokteribe állétva, hogy még maga Brüsszel se talát fogást rajt, bár a ejrópábani bévezetés gondulatára a  féltékeny bürokraták ügön húszták a szájokot. De lelkök rajta, mer a magyar  célcsoport nem kis részinek tetszett.  Ami ellenállás meg vót vóna imitt-amott, azt nem engették bészivárogni az oskolába. Na, telt múlt az idő, a „Szólj, szám!”-projekt lényegibe kiállotta a puding próbáját, egy vót a nemzet, egy vót a tanétó. Küs probléma, ha adódott, leginkább abbú, hogy a tetoválás nem vót digitális, s a legnagyobb körültekintésvel se tükröszte a  múló időt. De hamar akatt megoldás erre es, egyfelül az „I am 18” matricával, mit okmányirodába igényölhetett a nagykorú, másfelül a nemzeti frufru-használat erőteljes, kampányjellegű előmozdításával a fiatal felnőttek köribe. Ehhő komoly nemzeti művészek atták az orcájokot eggymilliárdos köztévévetélkedő keretibe. Minek utánna boldogan éltek, amíg meg nem haltak.