KICSELEZTÉK ORBÁNT?

PÁRATLAN OLDAL - LVII. évfolyam, 36. szám, 2013. szeptember 6.

Kicseleztük Orbán Viktort – közölte Bajnai Gordon azt követően, hogy megállapodást kötött az általa vezetett Együtt–PM pártszövetség a szocialistákkal közös egyéni jelöltek indításáról.

Ne feledjük: hat nappal korábban úgy nézett ki, hogy a most egy csapatban játszók egymást cselezték ki.

Bajnai, aki Orbánhoz hasonlóan szintén futballista, tudja: a nézők élvezik a cseleket. Ugyanakkor ő a kapuból látja a játékot, vagyis jobban kell ismernie a kockázatokat. Egy jó csel után a játékos rossz helyre passzolhat, s az ellenfél kontratámadása góllal végződhet.

Ahol a jelenlegi miniszterelnök az ellenfél, a cselezőnek számítania kell lökésre, gáncsra, visszahúzásra. Ráadásul ezen a lejtős pályán sárga és piros lap nem fenyegeti, mert a lapokat is ő osztja.

Bár a vélemények megoszlanak, fogadjuk el: az első csel sikerült. Fontosabb azonban, hogy a csapatjáték stabil legyen, egységes a védelem, a csatárok pedig gólokat lőjenek. Legalább eggyel többet, mint az ellenfél. Ha ez megtörténik, a meccs végén lehet ünnepelni, de akkor is legfeljebb egy napig!

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 36. szám, 2020. szeptember 4.
LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.
LXIV. évfolyam, 21. szám, 2020. május 22.
Élet és Irodalom 2020