MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy közterűleten nem vót szabad dohánozni többet Fülkeufóriába. Otthol es csak akkó, ha engedélye vót a 18 karikás alattvalónak saját magátú, mihő nyomtatvánt, s illetékbélyeget a körzeti dohánbótba vásárolhatott. Nagy lépés vót ez a dohánzás hydrájának nyakára Európa-szerte, ennélfogva a Morris Fülöp Tüdőszanatórijomba lett béjelentve, hon egy füst alatt bémutatták a színmagyar Hungária cigarettát es, ami trikolóros vót, hősökterés, s erőst növelte a nemzeti büszkeséget, mire több ok vót, mint kóbász. Hanem támatt egy küs ellentmondás, mi a fejlődés alapja Gordiusz óta, azt át köllött ugorni.  Ahogy szorút vissza a dohánzás, úgy apadott a haszon es, fidesztrafikosnak es, a nemzeti dohángyárnak es, ki dettó a profitbú élt, ha nem es extrábúl, mint hajdan. Na, öszveűltek a bréjnsztormingisták, kitették a laptopot törvénjavaslat-üzemmódba, rágyútottak. Mingyán választás lessz, monták, trafikosaink nékül nem lesz négyharmad, há hogy a merkel putyinjába engedhetnők el a kezöket!? Meg a Continentálét! Há mintha a sajátunkba harapnánk! Akkó eggyikük, ki átalános specialista vót egyéni indétványba, a homlokára csatténtott, s aszonta. Hékapajtikák, há vásároljuk föl a cigerettát, , ami csak el nem fogy a nemzeti trafikbú, mind egy szálig, oszt kalap. Mit kalap, tromfult rea a másik, kidobni mégse dobhassuk ki az ablakon, ha mindenhun tilos a dohányzásunk! Azt el is köll szívatni valakivel! Úgy van, monta a harmadik, az únijó labancpénzibű építünk elszívókat, minden önkormánzat mellé eggyet, hon a pógármester igényel a cigaretta-kontingencsbűl. Kiírgyuk a kerállami pályázatot, megnyerjük, megépítjük, semmi fakszanádé, zárt helség kéményvel, dohánzóasztal, lóca, klotyó, tűzoltó-kabinet. Mán csak egészséges felnőtteket köll keresni dohánzási közmunkára, kikbe van svung, kik ha vóna mibű, s vóna hun, színák szabadidőbe es. Tiszta halivúd, nem koszos, nem nehéz, ülőmunka s kézi‑. Odalenn, az áldott magyar vidéken, ölni fogja érte egymást a közmunkás. Mán csak az egésséget kő megoldani, eszénkedett a negyedik, hogy szó ne érje a ház elejit. Naná, hörrentek rá a többiek, hozatni köll vélük egy papírt a háziorvostú illetékbélyeggel, hogy nincs problémájuk. Oszt csak úgy ücsörögnek, dohánoznak napestig, tűnődgetett az első. Mér, van annál jobb, kérdte sóhajtval a másik. Csak mink nem engedhessük meg magunknak, bólogatott búsan a harmadik. Na, de inkább örvendtek, mint szomorkottak, béírták a laptopba a törvént az Eu-kompatilbis Nemzeti Elszívókrúl, megszavaszták, oszt hatály. Annyi vót a jelentkező, havi turnusba köllött váltani őköt, szítta a nemzeti fölösleget a nemzeti fölösleg, s mint a nótába, egy kémény, ha nem több, minden magyar faluba füstölt már, vót hová fészkeljen a magyar gólyamadár, amég meg nem halt.