MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy ember a magyarok fődjin, ki a strázsán, hova vándorszínész ősei állétották, hun prémesbe vót, hun pitykésbe, hun sisakosmilitárisba. Maga vót a híres érpataki modell. Egy dógot nem szívölhetett pógármester lévire, mer az es vót a modellkedés mellett, a másságot a sajátján küel. Meg még a buzit, a lízinget, a bankot és a mocskos liberálist. Na, nem es vót illen az ő akáclombos falújába eggy se, aki bétolta tán az aids-es géber képit, lábaseértozott hamar. Ollan ember vót, ki messzire hátrafordúl, de előre nyilazik! Valahánszó békapcsót kamerát s csíkos zászlóval fődíszített gyermeket látott, cippentett a táltostelefonjával, s mán flashmobnak es vót öltezve. Elibük penderűlt a hehedett pulyáknak Álmos vezér képibe, s a térségi sportnap eredményhírdetése céljábú kihírdette, hogy azki ebbe a magyar hazába él, és a problémája lévin magyar orvoshó fordúl vagy pláne rendőrhő, az mimimum, hogy tarcsa bé és szeresse a magyar hagyományokat. Mer ebbe a faluba az járja, hogy a magyar embereket visszaszoktassák az őseik örökségire, kinek penig ez nem teccik, annak nem kötelező, fáradjék föl a liberálisokhó a buzifelvonulásra köcsögnek, ha ötödikes, ha nem. Eccő addig eszekedett a világ folyásán, meg a magyarokén, míg oda nem jutott, hogy van sok jó dolog, meg előremutatérum, de a hendméd kőtörés bórzasztójan háttérbe van szorúva a Kárpátok ölin. Bezzeg a buzik! De igaza van a Putyin elnök úrnak, ki a konzervatív eszmerendszer fényinél hétszencség, hogy követ töretne vélök, ha ösmerné az ű idevonatkozó modelljit. Na, abbahejbe elévette a kakukkos fakameráját, oszt készített eggy demót a világ pógármestereinek, hogy megsegétse őköt a liberálisok elleni harcba, mit kőtörésvel érdemes kezdeni, ha eggy illetőt a bíróság közérdekű munkára ítél fajra való tekintetvel vagy anélkül. S nem ám lapátra támackodás meg herevere! A kőtörés ügön hatékony a fizikai munka tekintetibe az elkövetőre, dettó a telepűlés, sőt az egész nemzet relácijójába, ha ebbe találja meg a kitörési pontot úgy népgazdaságilag, mint erkölcsileg. Mer így nem kő megvásáróni a méregdrága apró követ a kátyúkhó, ha vannak, ha nincsenek, de azon lehet segéteni. Legföllebb kalapács kő, ha nincs az egyénnek saját. A munkavédelmi sisakot elég reafotósoppolni a fejire, garázdába nem üt a ménkő. Ha tehát a kolegák Hencidátú Moszkváig cselekvőleg főkarúnák az ű kezdeményezésit, lenne munkahel bővön rabnak es, szabadlábúnak es, nem beszélve, hogy kőtörés irmangját veszi az eszehánt lízinglölésnek a zsírjahízó bankoktúl, úgy a drága külfődi „munkagép”, mint hasonló csilivilik vonatkozásába, hejszen ki ma banktú lízingel, hónap liberális, hónapután köcsög. Nem jobb, ha addég jár a kútra, amíg meg nem töri?