Most és akkor

Tamás Gáspár Miklós (ÉS, Páratlan oldal, 2013/22., máj. 31.) éktelen – bár szerintem némileg aránytalan – haragra gerjedt attól, hogy a Magyar Nemzet pornográfnak, a Népszava leszbikusnak nevezte az idei cannes-i filmfesztivál Arany Pálmával jutalmazott filmjét (La vie d’Adèle). Mely szerinte egyszerűen „szerelmesfilm”.

Noha ez a címke nem áll védjegy-oltalom alatt, emlékeztetnék rá: Báron György filmkritikus harmincegy évvel ezelőtt már ugyanezt ragasztotta egy ugyancsak két nő szerelméről szóló műre, mely történetesen magyar volt: Makk Károly nevezetes alkotása, az Egymásra nézve. A zsűri a főhősnő szerepébe öltöztetett lengyel színésznőt (Jadwiga Jankowska-Cieślakot) a legjobb női színészi alakítás díjával jutalmazta, Makk rendezői munkáját meg a nemzetközi kritikusszövetség, a Fipresci díjazta.

Mint látható, a leszbikus szerelem (e szavak kimondásától TGM látnivalóan irtózik, de Báron is csak a „homoszexuális”-sal operált akkor) művészi ábrázolása se most, se három évtizede nem riasztotta el a zsűrit a megszolgált díjak odaítélésétől. Viszont egyvalakiben már akkor is olyan fokú – bár egészen más forrásból táplálkozó – düh munkált, mint most TGM-ben. Spiró György volt az, aki a Filmvilágban le mert írni egy akkor nem használatos szót és egy abszolúte illetlen mondatot. Idézném: „A film (mármint a Makké) röviden a következőket mondja: Aki az igazságot ki meri mondani, az buzi.” Biológiailag predesztinált az igazság kimondására, miközben „a normálisak (sic!) egytől-egyik konformisak, szolgalelkűek, talpnyalók és opportunisták”.

Spiró itt, eltekintve a lapidáris durvaságtól, melléfogott. Tudniillik az azonos neműek iránt érzett szexuális vonzalmat és az igazságkimondó szenvedélyt nem a rendező, hanem magának az írónőnek – a téesz-paraszt számára az igazságot, a maga számára meg a másság jogát kikövetelő – néhai Galgóczi Erzsébetnek a valós személyisége kapcsolta egybe; a film akár kulcsfilmnek is volt tekinthető.

Mégis, a mából visszanézve, látok némi közös gyökeret Spiró és TGM kifakadásában. Az irtózást az abnormalitástól. Ám miközben TGM jó szemmel vette észre, hogy két magyar napilap címszerkesztői egy jelentős filmalkotást rossz, azaz abnormális jelzőkkel/minősítésekkel ruháztak fel („pornográfia”, „leszbikus film”), Spiró magának a Makk-filmnek a konfliktusait vélte – tévesen – ilyennek. Érdekes továbbá, hogy már Báron is óvta a közönséget és a bírálókat attól, hogy „fennakadjanak a homoszexualitás-kérdés horgán”, azaz hogy esetleges homofóbiájuk – „józan többségi” hajlamuk – eltakarja előlük a film egyéb mondanivalóját. Ezen a horgon, sugallja TGM, a mai hírlapírók fennakadtak, dacára az eltelt három évtizednek.

P. S. Kis pikantéria. Az idei – magyar részvétel nélkül zajló – cannes-i fesztiválon ugyanaz a Steven Spielberg volt a zsűri elnöke, aki 1982-ben versenyen kí­vül mutatta be „élete művét”, az E. T.-t, s noha díjat nem kaphatott, tündéri sci-fi sztorijával majdhogynem feledésre ítélte a díjazottakat: a török Güneyt, aztán Costa-Gavrast, Werner Herzogot, Jerzy Skolimowskit. Ad notam: a díjazott filmekben, Makkét leszámítva, szemernyi erotika sem volt, se egészséges, se – pardon – egészségtelen.