MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok kerála lement a vidékre kormánűlés céljábú. Ott panyókán ement a bótba, kérdte, hogy ez egy bót-e? Ja, monták néki, mire lefénképeszkedett vélök, s belépett. Aztán mennyi a forgalom kérdte könnyedén. Hát, úgyahogynyi, monta a bótos. Mastan még a dohányneművel es kevesebb, mer azt ű nem tuggya sajnos továbiakba biztosétani. Akkó azt hon fogják árulni, rebbent a kerál szeme se. Sajnos a konkurencijánál, monta a bótos. A másik bótba-e. Abba, monta a bótos. Mer az nyerte el? Úgy van, monta a bótos. És az hun van, enyhétette tudásvágyát a kerál. Szerencsére egy zsákuccába, monta a bótos, amivel az ódiencija véget es ért. Kigyüvet I. Fülkefor huncfutúl megjegyezte, hogy nem az Apektű gyütt, emmeg mégse monta, hogy mennyit árul. Az ajtóba egy nagy aktivista várta a kerált, hogy lerendesemberezze, majd halattak tovább, míg fijatalokba nem botlottak. Jónapot fijatalok, monta a kerál, s maga es bémutatkozott a nevivel. Lehet-e kapni ótógrammot, kérdték a fijatalok. Lehet, monta a kerál, de sajnos még dógozni köll néki máma, inkább mongyák meg, hányadikosok. Errúl asztán elbeszélgettek. Küsvártatval útba ejtettek egy asszont, ki megkérdte: tuggya-e I. Fülkefor, hogy üelőtte I. Ferenc József járt ottan utoljára. Na, ű es ollan hosszú életet kéván, ütötte el a kerál a szíp párhuzamot, maj esmég fijatalokba botlott az oskola előtt. Megkérdte, hogy önök itt oskolások-e. Igen, mondották, valamint tanár- s gyógypedagógusnők. Ez utóbbitúl szakmailag megkérdte, ugyan mit tanét itten. Hát, ű inkább problémás esetekvel foglalkozik, monta a háttal álló teremtés. De ugye, nemcsak gyógypedagógiai alanyokval, hanem másokval es, csókulom, ha problémások, elegyedett szakbeszélgetésbe a kerál. Ügön, mondotta a küs asszonka vagy leán. Asztán mekkora az arány, felhősödött el a nemzet barázdatív Homloka. Őszintén-e, kérdte a megszólétott, mire a kerál a szemivel jeleszte, hogy csakis. A bemért eseteim úgy húsz huszonöt százalék, rebegte a háttal álló szakember. Pontosan, hagyta jóvá a magyarok kerála, s odébb lépett. Tuggyák-e mán, mik lesznek, kérdte az ott sorakozóktúl. Nem, monták, illetve dehonnem, tesitanárok meg erobikoktatók. Ű tennap vót Budapesten egy illen szakmai kiállétáson, atta elő a kerál, hun dettó hetedikesek vótak ottan. Evvel le es rendeszte a magvas beszélgetésit a falu ütőerin, és Lázár kolegával visszahaladott a nemzeti sátor alá, hon küs beszédbe főkonferálta Zsoltot, majd fölkérte Zoltánt, mongyon eggy asztali áldást, mer éhessek, de elébb még öröminek adott hangot, hogy a rendes magyar emberek, még vót szadeszesek es, ugyanannál az asztalnál ülnek továbra es, és ugyannak a politikai családnak a sikeriér munkálkonnak, amíg csak magyar ebéd az ebéd, és meg nem halnap.