MAGYAR MESÉK

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy az Úr 2013dik esztendejibe a fennvaló szíves gesztusaképpen az ezeréves Kerálpárt huszonötödik születésnaptya egybeesett a Húsvét innepivel, ezátal es kihangsúlyozva az esemény rendkívüli jelentőségit. Na, I. Fülkefor köszönte szépen a lehetőséget, de a legendás szerénységibe el es hárétotta, nem, mennyei Atyám, mondotta a telefonba, hát kik vónánk münk, én és a tanétványaim, hogy így reatelepeggyünk a kőrmenetelő nemzetre? Hejszen miolta csak a fejönkön máskép tapad a haj, még a küs láccatát es el akarnők kerűni hogy azok vónánk, amik vogymuk, áperté a főtámadás és az élet. Nem kő nékünk körmenet, sohse es köllött, pláne nem nagyszombaton, amint ki teccettél szaszeróni, Elleszünk mink a nagypéntekvel a Lendvay uccába bővön. Sajna sajnórum, ez avval jár, hogy másnap nem tekénthessük meg, ha gyönnek megemlékezni rólunk a tiszta orcájú fijatalok, kiknek ezúton kévánunk molinós, békés ünnepet. Az élet rendje az az élet rendje, csinálják csak magokba, a saját szubkultúrájok szerént, mink se szívessen közösköttünk János bátyámékval vagy akár Imre bátyámékval, anno. Nem köllünk mink ahhó hogy ünnepöljenek münköt, csak zavarba gyönnének, mint a múltkor, ha béhínánk ököt a kertbe vagy kiállanánk a Kövér meg a Bayer kolegával integetni nékik. Még aszinnék, az élökre akarunk állani, penig nem. Hejszen úgyes ott vagyunk az élükön, amég világ a világ mindennek ott vagyunk az élin, a beretvát es beleértve, nem kő semmi további ojnározás, mennyei Atyám, csak öszvefogás legyen meg szeretet, ha törik, ha szakad. Elbambizgatunk mink magunkba, válogatott öreglegények, abba hiba nem lesz. Torta se kő, aki nagypénteken tortát eszik, az a tuggyukki annyit is ér. Mi, alapétó atyák biztos nem, egye csak meg az eccerű nép, ha mán úgyes ott körmenkedik kilóméteres sorba a Blaha Lujza térig az édes szájával. Igy es lött. Bambit ittak, narancsízűt, nem es csak, hogy emlékezzenek a régi üdökre, mikó bambi má nem vót a nemzetközi liberálkomonisták ármányaképpen, hanem a bambi a B. kollégijomra emlékesztette őköt, hon görbűletlen útjokra indúltak tiszta forrás gyanánt, mit I. Fülkefor fakasztott s fakaszt azóta es. Orcájok pirítékjával jót beszégettek, hogy ószövetség ide, újszövetség oda, ma es az áll értékrendjök közepibe, mint negyedszázada. Konkrétan a munka, a család, az otthun és a nemzet az, ami olly markáncsan megkülömbözteti őköt mindenki mástúl, mint Makó Jeruzsálemtűl. Vót tán küs bizontalankodás, még tán „kanyar” es, de ahhó, hogy a múltból indúltak, s a jelenen átal haladnak a jövő fele, ahhó kétség nem fér. Továbbá akik bambiseviknek megmarattak, a lelkök mélyin mán akkó es színugyanazt akarták, mint most, s hogy ez bajnak nagyobb vagy igasságnak, döncse el a kurtafarkú malactúr.