Módszeres emberhajsza

VISSZHANG - LVII. évfolyam, 13. szám, 2013. március 29.

Bizonyos értelemben megrendítő volt számomra, hogy egy olyan széles látókörű és felkészült újságíró, mint Révész Sándor, ennyire félreértheti azt, amit írtam (Mi, gyilkos kedvű, röfögő magyarok…, ÉS, 2013/12., márc. 22.). Szándékaim szerint sok mindenről szerettem volna szót ejteni abban a publicisztikában, a legkevésbé azonban Kertész Ákosnak az Amerikai Magyar Népszavában megjelent írásáról. Azért „kíméltem meg az olvasót az undorító mondatoktól”, mert nem arról szólt az írásom. Együgyű dolog is lett volna egy másfél évvel korábban megjelent cikk tartalmáról értekezni. Amiről írni szerettem volna, az az, hogy a jobboldali és szélsőjobboldali média – a goebbelsi vagy ha tetszik, finkelsteini propaganda teljes fegyvertárát bevetve – hogyan bélyegzett meg és üldözött el Magyarországról egy 80 éves magyar írót. A Kertész Ákos elleni emberhajsza módszereit és körülményeit kívántam bemutatni, és a közönyt, amely mindezt övezte. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lettek volna néhányan, akik felemelték a szavukat az eszeveszett hajsza ellen, az általános közhangulatot azonban a néma közöny jellemezte. Mint minden alkalommal, amikor a jobboldali és szélsőjobboldali média propagandagépezetének célkeresztjébe kerül egy-egy baloldali, liberális értelmiségi, művész, politikus. Úgy vetik rá magukat a kiszemelt áldozatra, mint a harci kutyák, és addig marcangolják, amíg szusszanásnyi erő van benne. És ebben a vonatkozásban teljesen mindegy, hogy Révész Sándor vagy én baloldalinak vagy liberálisnak tartjuk-e Kertész Ákost. A lényeg az, hogy üldözői annak – és ezáltal megfelelő célpontnak – tartják. A cél mindig ugyanaz; a gyűlöletkeltés, a másként gondolkodók, a kritikusok megbélyegzése, megfélemlítése, nemzetből való kitagadása. Mindez azonban nem lehetne ilyen sikeres az önmagát demokratikusnak tételezők többségének rideg közönye nélkül. Szándékaim szerint ilyesmikről szólt az írásom.

Igaza van Révész Sándornak, „ha valaki megjelent szövegeket idéz, nem szükséges korábbi idézőkre” hivatkozni. Én is csak azért tettem a zárójeles hivatkozást, mert jelezni szerettem volna, hogy milyen sokra becsülöm azt a dokumentátori munkát, amelyet Révész végez, és amelynek segítségével rendre felidéz olyan fontos mondatokat, történéseket az elmúlt évtizedekből, amelyek egyébként talán a feledés homályába vesznének. Egyszerűen szólva nem akartam az ő „tollával ékeskedni”, ám ezek szerint gesztusom célt tévesztett. Sajnálom – máskor óvatosabb leszek.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 20. szám, 2023. május 19.
Élet és Irodalom 2024