Önvesztés

VISSZHANG - LVII. évfolyam, 13. szám, 2013. március 29.

Révész Sándor óvása ellenére (ÉS, 2013/12.) a színvonal-különbségen kívül semmilyen okot nem látok arra, hogy Kertész Ákos nagy port fölvert és most megint szóba kerülő szerencsétlen és enyhén szólva nem is okos megjegyzését kirekesszem a magyar önostorozás (egyébként korántsem mindig dicséretes) irodalmi hagyományából, s az antiszemita vagy cigánygyűlölő beszéd analógiájára ítéljem meg az ő gondolatbűnét. Az, hogy a magyar önostorozás ma alacsony szellemi színvonalat képvisel, a nemzetkarakterológia általában vett kétségessé válásával függ össze. A „genetikusan” – bármekkora baromság is – ebben a kontextusban nem több, mint valami nagyot-mondani-akarás, olyasmi, mint amikor azt mondjuk valakire, hogy gyárilag hülye.

Minden krétai hazudik – mondja egy krétai. A kérdés az, hogy Kertész krétaiként mondta-e, amit mondott. Felháborodást – ellentétben például Csoóri mondásával („A magyarság önvesztésének századok óta tartó makacs folyamata”), vagy Csurka „cseléd nemzetével” – azért keltett, mert ezt vonták kétségbe, s ezzel igazolták a hazug szimmetriát a zsidógyűlölő magyar és a magyargyűlölő zsidó között. S ha a Kertész Ákos-ügynek van tanulsága, akkor ez az.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 7. szám, 2021. február 19.
LXIV. évfolyam, 31. szám, 2020. július 31.
LXIV. évfolyam, 16. szám, 2020. április 17.
Élet és Irodalom 2021