Van haszontalan tudás

Napok óta keresem a szavakat és a bátorságot, hogy leírjam: Eppur si muove, és mégis mozog a Föld, van haszontalan tudás! Velkey Gábor szociológussal vitáznék, akitől Bod Péter megkérdezte, mit gondol azoknak a fiataloknak az esélyeiről, akik olyan szakokon kívánnak diplomát szerezni (marketing, kommunikáció), amelyekkel jó ideje nem lehet elhelyezkedni (Nincs haszontalan tudás, ÉS, 2013/5., febr. 1.). Válasza így hangzott: „Minden perc, minden nap, amit a diák az iskolapadban tölt, kész haszon, ha a tanulásra koncentrál. Nincs haszontalan tudás. A kommunikációs ismeretek sem azok, legföljebb nem azonnal, csak mondjuk, tíz-tizenöt év múlva tudja felhasználni őket.”

Először a leckekönyvemben ellenőriztem, hogy a filozófiához közelállónak minősíthető, a ’70-es évek közepén oktatott tantárgyak között van-e olyan, amelyiket most fel tudnám használni ennek a meglehetősen bonyolult kérdésnek a megválaszolásához. Lehet-e a tudományos szocializmusból, dialektikus materializmusból, neveléselméletből megszerzett tudásra támaszkodni?

A liszt szitálása közben fogalmazódott meg bennem az érvelés, amely az emlékezet működésére és a tudás mibenlétére épül. Hiszen az emlékezetünkből kihullik mindaz, amit nem hasznosítunk, nem gyakorolunk. Ezt a folyamatot a mesterséges intelligencia kutatói a forgatókönyv-elmélettel írják le. Szerintük olyan általános forgatókönyvekből építjük fel a tudásunkat, amelyeket saját gyakorlati tapasztalataink alapján készítünk el, ezeket rögzítjük, majd az újabb helyzetekben folyamatosan alkalmazzuk és módosítjuk. A dinamikus emlékezet elméletének kidolgozója, Roger C. Schank szerint „...a szakértők azért szakértők, mert folyamatosan tanulnak a szakterületükön. A szakértők arra törekszenek, hogy minél több esetet gyűjtsenek össze annak érdekében, hogy felismerhessék az apró különbségeket, és össze tudják hasonlítani az élményeiket. Ehhez át kell élniük ezeket, és megfelelően címkézniük őket. Az emlékeztetés tehát nem olyan jelenség, ami bizonyos emberekkel csak úgy megesik néha.” A modern kutatások tehát nem támasztják alá Velkey Gábor gondolatmenetét, tíz-tizenöt év múlva, a folyamatos tanulás és a gyakorlati alkalmazás nélkül, a most megszerzett kommunikációs ismeretek használhatatlanok lesznek.

Csehovnak is van egy megszívlelendő gondolatmenete erről a kérdésről a Három nővér első felvonásában.

„Andrej: Apa, isten nyugosztalja, valósággal megnyomorított bennünket az ő nevelésével (...) én meg a húgaim tudunk franciául, németül, angolul, Irina pedig olaszul is. De mi mindenbe került ez!

Mása: Ebben a városban három nyelvet tudni igazán fényűzés. Nemcsak fényűzés, hanem egyszerűen haszontalan dolog, mint a hatodik ujj. Mi nagyon sok felesleges dolgot tudunk.

Versinyin: Ugyan, kérem. (Nevet) »Mi nagyon sok felesleges dolgot tudunk!« Én azt a nézetet vallom, hogy nincs és nem is lehet olyan unalmas és szomorú város, melyben az okos, képzett ember felesleges volna. Tegyük fel, hogy a kétségtelenül elmaradott és durva város százezer lakója közül csak hárman vannak olyanok, mint önök. (...) Később önök után talán már hat olyan ember lesz, mint önök, aztán tizenkettő, és így tovább, míg végül az ilyenfajta emberek alkotják majd a többséget. Két-három évszázad múltán az élet bámulatos szép lesz a földön.” (Fordította: Kosztolányi Dezső)

Csehovnál nincs haszontalan mondat, és egyúttal bemutatja azt az utópiát is, amelyre a jövőre irányuló, homályos érvelések épülnek.

Vajon egy gondolatmenet egészének minőségét befolyásolja-e egy rossz kis részlet, elsietett következtetés? A konyhában szerzett főzési tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy egy rosszul kiválasztott, csipetnyi kis fűszer elrontja az egész ételt.