Ne vedd el, amit nem adhatsz

VISSZHANG - LVII. évfolyam, 5. szám, 2013. február 1.

Sausic Attila Csipetnyi bőr című írása (ÉS, 2013/2., jan. 11.) a csecsemőkori körülmetélés betiltásáról folyó németországi vitát ismerteti. Ez a tiltás egyet jelentene azzal, hogy a zsidó és a muzulmán vallás egyik alapparancsának teljesítését tiltják be. A vita ismertetése során azt írja, hogy Mózes könyvének körülmetélésre vonat­kozó törvénye „igen korán ellenvetésre talált”, és Pál „esszenciális érvelésére” hivatkozik. Vajon a cikkíró ne tudna róla, hogy Pál, bár származására nézve zsidó volt, a keresz­tény vallást alapította meg? Amikor tehát Sausic a körülmetéléssel szemben Pállal érvvel, olyan vala­kivel érvel, aki számára a zsidó vallás megmaradása – enyhén fogalmazva is – közömbös volt. Termé­szetesen egy zsidó mint zsidó is elgondolkozhat azon, amit Pál mond – és könnyen lehet, hogy sokkal árnyaltabb végered­ményhez jut, mint Pál –, de hogy a körülmetélés zsidó rítusának értékelé­sé­nél Pálra hivatkozni kifejezetten a zsidó vallás elleni támadás, ezt érzékelnie kellene annak, aki a témával foglalkozik.

Sausic Attila ismerteti a német parlament döntését, amely szerinte arról rendelkezik, hogy a szülők csak a körülmetélés veszélyeiről kapott állami felvilágosítás után és csak orvosi úton metéltethetik körül gyermekeiket. A törvény vallási része ennél árnyaltabbnak tűnik, de erről olyan valaki illetékes ítéletet mondani, aki a dolog rituális részéhez jól ért. Sau­sicnak mindenesetre fel kellene vetnie azt a kérdést is, hogy amit ő állami felvilágosításnak gondol, abba beletartozik-e, hogy a körülmetélés fontosságáról is fel kell világosítani a zsidó és a muzulmán vallású németeket. Nem ejt szót arról sem, hogy miért jó az egy országnak, ha lakossága egy része külföldre jár rítusait elvégezni. Vagy otthon majd ezért is felelősségre vonnák őket? Mert kérdéses, hogy ha a törvény valóban csak orvosi körülmetélést engedélyezne, nem vezetne-e ez ténylegesen ilyen következményekhez.

De Sausic Attilának az az – egyébként közkedvelt – érve is folytatható, amely szerint csak akkor sza­bad valakit körülmetélni, ha már maga is döntésképes. Például: egy csecsemő azt sem tudja még eldönteni, hogy ő például akarja-e anyanyelvének azt a német nyelvet, amelyen meg lehetett fogal­mazni azt a sok szörnyűséget, amely több millió zsidó kiirtásához vezetett, s amelyen ma arról lehet vitatkozni, hogy szabad-e a zsidóknak és muzulmánoknak a vallásukat korlátozás nélkül gyakorolni. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a német nyelvben van nagyon is erős ellenméreg mind­ezek ellen. De erről is csak döntésképes fejjel tudunk önálló véleményt alkotni. Ergo Sausic érvelése szerint azzal is várni kell, hogy megtanítsuk a gyereknek ezt a nyelvet, amíg majd el nem tudja dönte­ni, hogy akarja-e épp a németet anyanyelvének. Itt rögtön látszik a Sausic által figyelmen kívül ha­gyott probléma, hiszen ha nem tud beszélni, véleményt alkotni sem tud, dönteni sem tud a nyelvről. A nyelvet ugyanis, csakúgy mint a vallást, kapjuk. És a nyelvvel együtt kapjuk a „szavak mérlegelésé­nek” lehetőségét – sőt parancsát – is. (A kifejezés F. Ebnertől, a német nyelv gyógyhatású ellenmér­geinek egyik legtisztább és legtöményebb megfogalmazójától származik.) A vallást is kapjuk. Való igaz: ugyanúgy, mint a nyelvet, a megmérgezett, vagy legyünk finomabbak: torz formáival együtt kap­juk. De teljesen abszurd, szűklátókörűség azt gondolni, hogy a körülmetélés torzítja a vallást. A valódi kérdés tehát nem a körülmetélés, hanem az, hogy hogyan választható le a vallásról a sok torz, meg­cson­to­so­dott, fundamentalista formája. És ez nem jogi kérdés. A német parlament viszont olyan jogi döntést ho­zott, amely megpróbál gátat vetni a zsidó és muzulmán vallás egészének átadása elé, csak megcsonkí­tott formájának átadását engedélyezi előfeltétel nélkül. Márpedig: „ne vedd el azt, amit nem adhatsz”, mondta az anekdota szerint a görög bölcs Nagy Sándornak. A német parlament – még ha Sausicnál kicsit óvatosabban is – olyat akar elvenni a zsidóktól és a muzulmánoktól, amit adni nem tud.

A szerző további cikkei

LX. évfolyam, 7. szám, 2016. február 19.
LVIII. évfolyam, 44. szám, 2014. október 31.
Élet és Irodalom 2020