Az ügy nélküli lázadó

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LVI. évfolyam, 51-52. szám, 2012. december 21.

Advent idején a derék magyar ember a Szentírást olvasgatja, tehát vagy az Alaptörvényt, vagy a Bibliát. Az előbbit főképp azért szeretjük, mert valahányszor csak belelapozunk, mindig valami meglepő és mulatságos új elemre bukkanunk benne, a Bibliát pedig éppen azért, mert nagyobbára változatlan, legalábbis amíg a magyarok Vezetője másképp nem rendelkezik. Továbbá jó szöveg, kivált az első része, ami ráadásul merő horror. Megy Sámson az ő atyjával és anyjával Timnátba, lát egy oroszlánkölyköt, elkapja, kettétépi, „mint a hogyan kettészakasztatik a gödölye” (Bír. 14.6). Hogy mért tépte szét a kisoroszlánt, az nem tudható, csak. Mert ott volt. Oroszlánkölyök hiányában a föntiek szerint gödölyét szokott volt kettészakasztani, ha az se akadt a keze ügyébe, akkor nyilván valami mást. Később elment Askelonba, és megölt harminc férfit csak úgy. Összefogdosott háromszáz rókát, farkukhoz csóvát kötözött, „És meggyújtá tűzzel a csóvákat, és beeresztette azokat a Filisz­teusok gabonájába, és felgyújtá a gabonakalangyákat, az álló vetéseket, a szőlőket és az olajfaerdőket.” Következő lépésben agyonvert ezer embert, végül pedig magára omlasztott egy házat, „és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében”, pedig az se volt kevés.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
Élet és Irodalom 2024