„A dolgoknak oka van, sajnálom, alább nem adhatom”

A Macskakő szerzője számomra az egyik legnagyobb élő magyar író. Az a regény 1988-ban jelent meg, fontos könyv. Lengyel Péter 1993 óta nem adott ki új kötetet. Pedig sokan várjuk az azóta is készülő regényt. Három nagy interjúból ismerhettük meg eddig valamelyest az írói műhelyt. Csordás Gábor 1992-ben, Rádai Eszter 2007-ben, Nagy Gabriella 2009-ben faggatta ezt a különös embert, aki eredeti nyelveken olvassa folyamatosan a fél világirodalmat, és a nyelvészeten kívül még a történettudománnyal, sőt a természettudományokkal is barátságban van. (2000-ben Láng Zsolt is készített egy többrészes rádióinterjút vele, de az sajnos nincs meg írásban.) Szándékosan nem kérdeztem most az ÉS-hez fűződő viszonyáról (a lapnak 1965–1973 közt belső munkatársa volt), meg apjáról sem, akit nem ismert, Merényi Endre épületgépészről és az ő fotóiról, vagy nevelőapjáról sem, Lengyel Sándorról. Miként a családi háttérről, gyerekkoráról, az árvaságról, a félig utcagyerekségről és a zsidóságról sem kérdeztem újra, a hazafiságról, a hazaszeretet minőségéről sem, ezekről ugyanis már sok mindent elmondott az említett korábbi beszélgetésekben, és nem akartunk ismételni. Elárulta már, hogy szépapja 1848-ban nemzetőr volt, nagyapja az első világháborúban főhadnagy, apja meg a másodikban munkaszolgálatos, ott halt meg a Don-kanyarban. De azt még mindig nem árulta el, mikor lesz már készen az új regény!