Válasz

Azt írja Gulyás Gábor (Mélyi József, beszélgessünk!, ÉS, 2012/49., dec. 7.), hogy zavarba ejti a kitüntető figyelem, amelyben az elmúlt években részesítettem. Amikor a MODEM igazgatója volt, intézménye kiállításairól írtam pozitív és negatív kritikákat egyaránt, az utóbbi két évben pedig, mialatt a Műcsarnokot igazgatta, az itteni tárlatokról. Igazgatói minőségében többször nyilatkozott saját programjával, a kánon alakításával vagy a magyar képzőművészet nemzetközi megjelenésével kapcsolatban. Kijelentéseivel egy-egy cikkben hosszabban vagy rövidebben vitatkoztam – a kortárs magyar képzőművészet egyik fontos intézményének vezetője megszólal, egy kritikus reflektál, nincs ebben semmi kitüntető vagy zavarba ejtő. Több mint zavarba ejtő azonban, ha valaki olyan gondolatokat tulajdonít nekem, amelyek még csak eszembe sem jutottak. Gulyás szerint ugyanis írásaim alapján a Liget Galéria bezárására irányuló szándék és a Szőcs Géza hivatali működéséhez fűződő kínai kiállítás hátterében is őt sejtettem. Soha, egyetlen mondattal nem utaltam erre.

Gulyás Gábor legutóbbi írásának azonban ez csak a felvezetése volt, a visszavágás törzsét az a „négy képtelen vád” alkotja, amelyekkel egy cikkemben (Zsákmány és kiszervezés, ÉS, 2012/48., nov. 30.) őt illettem. A négyből kettővel korábban már bővebben foglalkoztam. Arról, hogy Gulyás kiállításaival politikailag középre rendezi magát a Mi a magyar? tárlattal kapcsolatban (Na, ki vagy?, ÉS, 2012/33., aug. 17.) írtam, ahol a kurátor saját álláspontját véleményem szerint a hintapolitika helyettesítette. A nemzetközi kapcsolatok gyökeres változtatásának szándékáról pedig a Nemzetközi becsatolás (ÉS, 2011/5., febr. 4.) című cikkem egy része szólt, Gulyásnak olyan programadó mondataiból kiindulva, amelyekben ezen a területen a teljes szemléletváltást és az intézményrendszer átalakítását javasolta. A harmadik tézis szerint a Műcsarnok igazgatója a konzervatív-liberális választóvonal mentén osztja fel a művészeket. Gulyás úgy nevezi ezt képtelen vádnak, hogy néhány héttel ezelőtt ő maga írta ezeken a hasábokon: „Ám akadnak olyan liberálisok, akiknek nagy élmény egy-egy konzervatív alkotó által létrehozott mű, s vannak olyan konzervatívok, akikre alkalomadtán nagy hatást gyakorol egy-egy liberális művész munkája is – márpedig ebben a perspektívában az ilyesmi kétségkívül problematikusnak hat.” (Gulyás Gábor: Mi a magyar? ÉS, 2012/40., okt. 5.) Az ezek szerint öntudatlan felosztással Gulyás nemcsak a Műcsarnok, de az egész magyar képzőművészet szellemi közegének átpolitizálásához járult hozzá – korábban, húsz éven át ugyanis felelős pozícióban senkinek nem jutott eszébe, hogy Bukta Imrét vagy Fehér Lászlót (hogy példaként csak az MMA tagjait említsem) egyik vagy másik kategóriába sorolja. (Fehér László időközben kilépett – a szerk.)

Az utolsó „vádra” adott válasz több tévedésen alapul. Gulyás Gábor egyrészt azt állítja, hogy Bencsik Barnabás megválasztása a Ludwig Múzeum élére a szakmai zsűri ellenében történt. Ez nem igaz. Mint a bizottság akkori tagja állíthatom, hogy a grémium Fitz Péter és Bencsik Barnabás pályázatát egyaránt alkalmasnak tartotta, döntésre ezt a két nevet küldte tovább a miniszternek. A Petrányi Zsolt megválasztásával kapcsolatos kijelentések (Nem dönthet a politika a művészetről. Interjú Gulyás Gáborral, Népszabadság, 2012. november 30.) nyomán pedig már a Népszabadság is helyesbítésre kényszerült. Petrányi és Gulyás kinevezése között a legnagyobb különbség azonban nem is a szakmai zsűri véleményének elfogadásában vagy elutasításában, a bizottság létében vagy nemlétében áll, hanem abban, hogy a döntés előfeltételeként létezett-e olyan pályázati anyag vagy koncepció, amely alapján határozni, később pedig a munkát megítélni lehetett. Ezt az utólagos koncepció aligha pótolhatja: ha kitöltötte volna mandátumát, Gulyás Gábor akkor is csak önmagát szembesíthetné azzal, hogy nem valósult meg a Trianon-kiállítás, Gerhard Richter vagy Deim Pál tervbe vett tárlata.

Két évtizede, mióta a Műcsarnokról kritikákat írok, Keserü Katalintól Petrányi Zsoltig valamennyi vezető előzetes tervek és koncepciók benyújtása nyomán került az igazgatói székbe. Hivatali idejükben vitáztam velük, akár élesen is, de a „beszélgetés” mindegyikükkel máig tart. A pályázat és a párbeszéd között ugyan nincs szoros összefüggés, de Gulyás Gáborral egyelőre a vita marad.