CSATÁRY, KÉPÍRÓ ÉS A HORN-KORMÁNY

PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 48. szám, 2012. november 30.

Steiner Pál szocialista képviselő július 26-án sajtóértekezletet tartott. Szerinte a Fidesz kettős beszédet folytat az antiszemitizmus kérdésében, és megemlítette azt is, hogy az ügyészség „rendkívül hanyag magatartást tanúsított”, amikor nem vette észre, hogy hány éve lakik Magyarországon Csatáry László, aki, mint tudjuk, feltételezett háborús bűnös.

Néhány hónapja az ÉS-ben azt írtam, hogy Csatáry 1997-ben 82 éves korában, valamint Képíró 1996-ban ugyancsak 82 évesen, feltételezett magyar diplomáciai segítséggel költözhetett Budapestre (Egy rendőrtiszt Kanadából, 2012/31., aug. 3.). Mindkettőjükről már korábban is sejtették, hogy háborús bűnökkel gyanúsíthatóak, és ha nem kapnak magyar útipasszust, akkor Csatáryt Kanadából Szlovákiába, Képírót pedig Argentínából Szerbiába deportálták volna. A magyar külügyeket akkoriban az MSZP-s Kovács László vezette, és Steiner úrnak illett volna párttársa felelősségét is felvetni.

Én megkérdeztem Steiner urat erről, de választ nem kaptam.

Viszont Kovács László egykori külügyminiszter reflektált levelemre, és azt írta, hogy „Nincs tudomásom arról, hogy a Külügyminisztérium bármilyen szerepet játszott volna a két személy Magyarországra költözésében, indokát sem látom az állítólagos diplomáciai szerepvállalásnak. Természetesen megpróbálok az ügyről tájékozódni, mert azt nem zárhatom ki, hogy tudtom nélkül a KÜM valamelyik munkatársa részt vett a dologban. A nyár miatt néhány hétre is szükség lehet, hogy kapcsolatba tudjak lépni a konzuli terület illetve az ottawai magyar diplomáciai képviselet akkori vezetőivel.”

Köszönet illeti Kovács urat a válaszért, és várom vizsgálódásának eredményét. Itt, Amerikában ugyanis felmerült a gyanú, hogy éppen a Horn-kormány nyújtott menedéket számos feltételezett háborús bűnösnek, akik azután Budapesten élvezhették nyugdíjas napjaikat. A meglepően idős külhoniakat honosítása egyébként jelenleg is folyik, nemrég New Yorkban egy 104 éves férfi szerzett magyar állampolgárságot.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024