ZSENIK

PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 48. szám, 2012. november 30.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága korábban fölvetette, hogy a jegyző személyesen keressen fel minden választásra jogosultat, hogy regisztrálni tudjanak. Az ellenzék aggályait, miszerint ez időtartamát illetően végrehajthatatlan feladat, Gulyás Gergely fideszes képviselő alaptalannak tartotta, sőt kifejtette, hogy a megoldás egyenesen zseniális, mert „megfelel az adatvédelmi hatóság személyesség biztosítására vonatkozó észrevételének”.

Nem sokkal később Salamon László, a parlament alkotmányügyi bizottságának KDNP-s elnöke úgy kommentálta a javaslatot, hogy „Ez egy zseniális megoldás, mert az alaptörvénnyel is összhangban van”.

E hét elején a fideszes Papcsák képviselő 227 pontos módosító indítványának egyik javaslata elvetette, hogy a jegyző személyesen keresse fel a választójogosultakat, mondván, erre semmi szükség, különben is, el akarják kerülni, hogy bárki „lustaságból vagy kényelemből házhoz rángassa a jegyzőt”.

Két komoly ember – egyik a választási eljárási törvény előterjesztője, a másikat pártja épp alkotmánybírónak jelöli – zseniálisnak minősít valamit, majd jön egy harmadik, és ugyanazt marhaságnak ítéli. De a liftből már épp kilép egy negyedik, valakinek lázasan magyaráz, hóna alatt mappa, benne az egész világegyetem.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 16. szám, 2019. április 18.
LXIII. évfolyam, 6. szám, 2019. február 8.
LXII. évfolyam, 51-52. szám, 2018. december 19.
Élet és Irodalom 2024