A jó érvelés meg a rossz

Az ÉS múlt heti számában A jó amerikai meg a rossz címmel Széky János ironikus hangvételű cikket írt arról, mennyire nem értjük, illetve félreértjük és -interpretáljuk mi, európaiak az amerikai elnökválasztásokon történteket és azok hátterét, jelentését. Az apropót az adta, hogy elsőéves egyetemista gyermeke megkérdezte: „Mit akar ez az Obama, hogy az összes barátom eksztázisban van attól, hogy győzött. Amikor megkérdezem, nem tudnak semmit mondani.” A tisztánlátást segítendő Széky néhány példával illusztrálja, mit értelmezünk, látunk rosszul. A választás végeredményét például így teszi a helyére: „Obama így is csak kis különbséggel győzött, és talán csak egy véletlen jóvoltából. Mielőtt lecsapott a Sandy hurrikán, inkább Romney volt az esélyes...”

Való igaz, hogy szoros volt a verseny, de ha olykor kis különbséggel is, Obama mindvégig – a véletlennek minősített Sandy hurrikán előtt is – vezetett a mértékadó közvélemény-kutatásokban. Végül pedig nem is olyan kis különbséggel nyert: a választói szavazatok (popular vote) 50,6 százalékát szerezte meg, szemben Romney 47,9 százalékával, ami több mint 3 millió szavazatkülönbséget jelent, az elektori szavazatoknál pedig 332/206 volt az arány. Romney tehát soha nem volt az (!) esélyes, legfeljebb – például az első elnökjelölt vita után, amikor szinte fej-fej mellett álltak – esélye volt rá, hogy győzzön.

Ugyanígy pontatlan Széky fogalmazása, amikor azt írja, hogy hála a Sandy hurrikánnak, Obama „lehetőséget kapott, hogy bizonyítsa tettrekészségét és együttérzését (...) az utolsó napokban olyan befolyásos személyiségek álltak át hozzá, mint a vihar sújtotta New Jersey republikánus kormányzója, Chris Christie”. Nos, Chris Christie nem állt át Obamához, legfeljebb azt lehet mondani, hogy kiállt Romney mögül azzal, hogy New Jersey egyik vihar sújtotta negyedében együtt jelent meg a demokrata elnökjelölttel, és elismerően nyilatkozott arról, milyen együttérző és segítőkész volt Obama. E dicséret, tetézve azzal, hogy ugyancsak a természeti katasztrófára hivatkozva Christie lemondta közös fellépését egy pennsylvaniai kampányeseményen Romneyval, valóban rosszul jöhetett a finisben a republikánusoknak, Christie azonban két nappal a választás előtt sietett kijelenteni, hogy továbbra is republikánus szavazó marad, Romneyra adja a voksát. Ha már átállásról/kiállásról van szó, aki váratlanul és nyilvánosan Obama mellé állt, az Michael Bloomberg egykor republikánus, ma független New York-i polgármester volt. Ő valóban egyértelműen közölte, hogy bár mindkét jelölt programjaival és teljesítményével kapcsolatban súlyos fenntartásai vannak, a Sandy pusztítása után még fontosabbnak tartja, hogy Amerika elnöke komolyan vegye a klímaváltozás okozta veszélyeket, és e tekintetben jobban bízik Obamában, ezért őt támogatja. (Megjegyzem, alapjaiban nemigen befolyásolhatta Christie és Bloomberg az eredményeket, mivel a korábbi választásokon és az előrejelzések szerint most is mindkét helyen többségben voltak a demokratákra szavazók.)

És végül a jó amerikairól, azaz Obamáról dédelgetett téveszméket oszlatná el Széky azzal, hogy azt írja, egészségügyi reformjával „...több mint 600  milliárd dollárt lefaragott az idősek egészségbiztosítási keretéből (Medicare). De azért fel lehet mutatni, hogy »mindenki biztosítva van«”. E kijelentés több eleme is pontatlan: az Obamacare-nek is nevezett, rengeteg szenvedélyes vitát kiváltó egészségügyireform-program sok elemének egyike valóban jelentős, nem is 600 milliárdos, hanem 716 milliárdos, a demokraták szóhasználatával megtakarítást, illetve költségcsökkentést, a republikánusok szerint lefaragást tervez a Medicare-kasszánál – 2022-ig. Tehát tíz év alatt, amit illett volna hozzátenni a hatalmas összeghez.

Remélem, e néhány pontosítás segít árnyalni a valóban gyakran felületes és sommás képet, illetve véleményalkotást a jó amerikairól meg a rosszról.