ROGÁN SZOBRA

PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 41. szám, 2012. október 12.

Kérem, vegye figyelembe, hogy egy ünnepségről jövök, ma emlékezünk az aradi vértanúkra – mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester az ATV riporterének egy kérdésére. A tudósító azt firtatta: valóban a politikus döntött-e arról, hogy a Blikk című újságot tartsa az a rikkancs a kezében, amelynek bronzszobrát két hete ő avatta a lapigazgatóval a Hild téren. A rikkancs az Index által megszólaltatott Szőke Lajos szobrász szerint Az Est című lapot árulta az 1920-as években a Kálvin téren, és művét is ennek megfelelően kívánta megmintázni. A köztéri szobrokat jóváhagyó Budapest Galéria is így hagyta jóvá.

 Alighanem mellékes, hogy a Blikket Magyarországon csak jó 70 évvel később jegyezték be, ha a megrendelő közpénzből a mának szóló szobrot szeretne látni és láttatni. Egyes, nyilván tendenciózus adatok szerint a Blikk egy év alatt 66 hírt adott a polgármesterről és családjáról: cikket jelentetett meg többek között kisfia születéséről, keresztelőjéről, családi fagyizásról és arról, hogy kerékpárral ment a Sándor-palotába.

Rogán kitérő válasza az egykori pártfunkcionáriusokra emlékeztet. Ő is azok közé a többfunkciós  fideszes vezetők közé tartozik, akik a kétharmad tudatában biztosak abban, akármit mondanak és csinálnak, mindenki tehet nekik egy szívességet.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024