A munkaszolgálatról

Válasz Szakály Sándornak

VISSZHANG - LVI. évfolyam, 38. szám, 2012. szeptember 21.

Szakály Sándor, mint maga is megemlíti (Tatár György pontatlanságairól, ÉS, 2012/37., szept. 14.), már nem először közli le a lapban a II. világháborús magyar zsidó munkaszolgálatosok veszteségadatait. Most nem mondja ki, csak érzékelteti azt a véleményét, hogy nem is volt olyan rossz munkaszolgálatosnak lenni, hiszen „mindösszesen 23 308 fő” veszteséget szenvedtek el a „muszos” századok. Szakály most figyelmetlen volt: munkaszolgálatosok ezreit gyilkolták meg, dolgoztatták halálra 1944–1945-ben, kár, hogy a veszteségi adataik közlését 1943 végén lezárta. Ami Szakály cikkében új elem, hogy sommásan kijelenti: „a munkaszolgálatos alakulatok veszteségének több mint 95 százalékát a szovjet Vörös Hadsereg katonái okozták”. Fogalmam sincs, ezt honnan veszi, és az sem világos, hogy abból mi következne, ha ez valóban így lenne. A magyar zsidó munkaszolgálatosok jogi státusát nem csak az 1939:II. tc. (az úgynevezett honvédelmi törvény) szabályozta, 1943 decemberéig még számos új rendelet, valamint szóban kiadott utasítások is fokozatosan nehezítették a jogfosztott, a fegyveres szolgálattól, majd az egyenruha viselésétől is eltiltott „muszosok” életét. A honvédelmi miniszter 1942. március 17-én kiadott rendelete értelmében a munkaszolgálatosok saját polgári ruhájukban, sárga karszalagban voltak kénytelenek árkot ásni, lőszeres ládákat cipelni, utat építeni. Szombathelyi Ferenc, a honvéd vezérkar főnöke 1945-ben a következőket vetette papírra: „A zsidókérdés a hadseregre katasztrofális hatással volt. Rettenetesen korrumpáló hatása volt. Minden érték átértékelődött. A kegyetlenségből hazaszeretet lett, az atrocitásokból hősiesség, a korrupcióból erény, s ilyen körülmények között jól gondolkozó emberek nem tudták megérteni az eseményeket. A fegyelem kétféle lett. Egy a zsidókkal szemben, ahol minden szabad volt és egy másik fegyelem, ahol a szabályzatoknak megfelelően kellett volna cselekedni.” Gyakran előfordult, hogy német katonatisztek voltak kénytelenek magyar kollégáikat figyelmeztetni: vagy ütik-verik a zsidókat, vagy dolgoztatják őket. A 101/5. századnál 1942. október elejéig 14 ember halt meg végelgyengülésben, a hiányos táplálkozás, a szabad ég alatt való alvás és az állandó ütlegelés következtében. Az 1943. januári-februári visszavonulás során a munkaszolgálatosokat sokszor kirabolták, gyakran nem engedték őket beszállásolni, vagy egyszerűen agyonlőtték a lemaradókat. Volt olyan század, amely még azelőtt elveszítette állománya felét, hogy a Vörös Hadsereg egységei utolérték volna őket. Szakály statisztikájába nehezen illeszthető például a 12. könnyű hadosztály, amely 1943. január 17-ig elvesztette „rendes” katonai állományának 20, a zsidó és büntetőszázadok létszámának 70 százalékát. Szakály megfogalmazásából úgy tűnik, mintha a Vörös Hadsereg tervszerűen a hadifogságba esettek kiirtására törekedett volna, holott ez 1941–1943 folyamán a Wehrmacht és az SS „humánpolitikájának” része volt. Emberi voltukban megalázott, kiéheztetett, legyengült munkaszolgálatosok estek a Vörös Hadsereg fogságába, nekik még kevesebb esélyük volt a hadifogság túlélésére, mint az addig (viszonylag) jól táplált német, román vagy magyar katonáknak.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 5. szám, 2021. február 5.
LXIV. évfolyam, 31. szám, 2020. július 31.
LXIV. évfolyam, 25. szám, 2020. június 19.
Élet és Irodalom 2023