Horthy és a tagság

Kovács M. Mária könyörtelenül bizonyítja be Ungváry Krisztiánnak, hogy az 1938 előtti kormánypolitika ugyanúgy a zsidók kirekesztésére épült, mint az azt követő (Horthy megítéléséről, ÉS, 2012/36., szept. 7.) Írásában azonban van egy igen érdekes elem, amely egy fontos aspektusra hívhatja fel a figyelmet. Nevezetesen, hogy 1928-ban egyetemisták tüntettek a numerus clausus eltörlése ellen, és a kormányzó igyekezett érthetővé és elfogadhatóvá tenni számukra a zsidó diákok felvételét megnehezítő törvény enyhítését. Ez eszembe juttatja az MDF-es Szabó Iván elhíresült szavait, aki a frakciójában – állítólag – arról panaszkodott, hogy egyes intézkedéseket nem lenne szabad megtenni, de „a borzalmas tagság” követeli. Nem azt akarom ezzel állítani, hogy Horthy Miklós nem volt antiszemita, de az bizonyos, hogy a zsidókkal szembeni ellenszenvének törvényekben és államigazgatási utasításokban való kifejeződése nem csupán meggyőződésétől, hanem a tömegnyomástól, a fajvédő pártok aktivitásától és a jobboldali sajtó kampányaitól is függhetett. A kormányzat – még ha mindezekért egy személyben is felelős – gyakran csak utánakullogott a zsidóüldözést követelőknek, s hol még vissza is akarta tartani őket. A politika a lehetőségek tudománya. Valójában engem nem annyira a soviniszta Horthy-kormányzat navigálása érdekel a rasszista nézetekkel átitatott magyar közgondolkodásban, hanem az, hogy ez a meghatározó mozgató erő – amely nemcsak az urnákhoz, hanem az utcára is kivitte az embereket, és a szélsőjobboldali lapokat választotta az újságosstandokon – hogyan alakult ki Magyarországon. Azért, hogy még egyszer ne üsse fel a fejét.