Válasz

Baán Zoltán Andrásnak

VISSZHANG - LVI. évfolyam, 32. szám, 2012. augusztus 10.

„(...) én voltaképpen a látás, a szem embere vagyok: a törzsek és az ágak feketék voltak, mindenekelőtt a cseresznyefák törzsei, így koronáik fáklyákként hatottak fekete tartójukban, és olykor varjak röpködtek fölöttük, vagy körülrajzották őket, míg e madarak feketeségén itt most elidőzni fölösleges pontosítás lenne, hisz a varjak amúgy is feketék. De ha a varjak túl gyakran és a szokásosnál nagyobb számban jelennek meg, kezdem kicsit rosszul érezni magam, megjelenésük olykor valami küszöbön álló szerencsétlenséget jelent, ami persze már a babonával határos. Szóval miközben a feleségem és én nemrég a kertben dolgoztunk, hangokat hallottunk a ház keleti oldala felől, pedig ilyenkor olyasmi jár az ember fejében, mint egy Chopin-etűd, mert a levelek különös mozgása zongoramuzsikát idézett, ugyan miért is ne Chopint, akinek a zenéjét mintha nagyon is átitatná a lengyel, a galíciai ősz, fekete oszlopokra erősített fáklyákkal, amelyek védőburka olykor – ki tudja, miért – megremeg, hogy aztán újra mozdulatlanul ölelje körül a fényt, amit varjak rajzanak körül.” (10.) Ez egyetlen olyan példa, amely inkább Kertészre emlékeztet, mint Kellerre; de az egyik párhuzam kifejtésére éppoly kevéssé alkalmas egy ex libris vagy egy válaszlevél, mint a másikéra.

Tisztelettel:

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 32. szám, 2021. augusztus 13.
LXV. évfolyam, 23. szám, 2021. június 11.
LXV. évfolyam, 18. szám, 2021. május 7.
Élet és Irodalom 2021