TÉNYLEG LEMERÜLTEK

PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 31. szám, 2012. augusztus 3.

„...A Jóisten megsegít minket, és nem kell a demokrácia helyett egy új rendszert bevezetnünk” fejezte ki reményét a miniszterelnök a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Tanácsának elnökségi ülésén.

 Írástudók az elmúlt két évben – többek között e lapban is – elemezték, mi mindent tett a Nemzeti Ügyek Kormánya és a mögötte álló kétharmados parlamenti többség a jogállam lebontására. Úgy látszik, hogy Orbán Viktornak ez nem elég, ő még azt hiszi, hogy demokráciában élünk. Pedig – ha belegondol – csak az, hogy két mondattal lenullázza, lenullázhatja saját Alkotmánybírósága neki nem tetsző döntését és megígéri, a bírók nyugdíjazásának változatlanul hagyását, jelzi, hol tartunk.

Az sem semmi, hogy – miután az ombudsman alkotmányellenesnek minősítette a felsőoktatási törvényt – a Kedves Vezető pártja ifjúgárdistái előtt közölte:„ellenforradalmi kísérletek zajlanak”. Orbán Viktor közelmúltbéli verbális ámokfutásának része volt az is, amikor megköszönte az általa tárgyalóképesnek tartott két szakszervezet vezetőinek, hogy sohasem csúsztak át a politikai lázítás területére. Lehet, hogy a többi szakszervezet politikai lázító? Akkor itt még van teendője a jogalkotásnak.

A miniszterelnök még a parlament nyári, rendkívüli időszakának befejezése előtt elmondta: nagyon                                                 megviselte az elmúlt két év, lemerültek az akkumulátorai, ezért idén hosszú idő után először két hétre szabadságra megy. Miután a pihenés napjait, úgy tűnik, elhalasztotta, tapasztalni lehetett, hogy egyáltalán nem túlzott.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 36. szám, 2020. szeptember 4.
LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.
LXIV. évfolyam, 21. szám, 2020. május 22.
Élet és Irodalom 2020