Kiegészítések Borókai Gábor válaszához

Borókai Gábor az ÉS két héttel ezelőtti vezércikkére (Kovács Zoltán: Sajtómunkások XXXIX.) írott válaszában megismétli a Magyar Narancs általam írt, a vitát kirobbantó cikke megjelenésének napján, lapja online felületén megjelent, Tulajdonképpen mi is a probléma? című szerkesztőségi válaszírás fő állítását. Eszerint előzetesen szerződéses kötelezettséget ugyan vállalt arra a Heti Válasz, hogy nem jelentet meg a vele szerződő egyes önkormányzatokra nézve sérelmes tényállításokat, információkat stb., de végül nem is hallgatott semmi olyasmiről, amiről mások már előtte beszéltek, ergo lehet továbbhaladni lendületesen, nincs itt semmi látnivaló, csak „műbalhé”.

Minderre most sem volna érdemes többet mondani annál, amennyit Mong Attila fűzött hozzá még a szerkesztőségi cikkre reflektálva a hvg.hu-n: a válasz „azt jelzi, hogy a magyar sajtóban még az etikai problémák megértésével is vannak gondok, nagyon messze vagyunk tehát még a megoldás irányában tett lépésektől”. Ezért nem is írtam volna, de Borókai újabb cikkében nem egyszerűen megvonja a vállát, hanem részletesen magyarázkodik, magyarázatát viszont, hogy az olvasó tisztán láthasson, feltétlenül ki kell egészíteni további részletekkel, melyeket ő valamiért nem tartott fontosnak megemlíteni.

„Az önkormányzat azért fizet a kiadónak, hogy az önkormányzat havonta megjelenő mellékletében, a Pest-Budai Látképben olyan természetű témákkal is foglalkozzon, amelyek nem tartoznak egy országos terjesztésű hetilap profiljába. (...) És mivel nekünk ehhez plusz erőforrásra és tudásra van szükségünk, ezért kértünk ellentételezést” – írja Borókai. A szövegből úgy tűnik, mintha a pesti kerületi önkormányzatok kérlelték volna a főszerkesztőt, hogy ugyan már, foglalkozzon egy kicsit a dolgaikkal, bármennyire idegen is a Heti Válasz profiljától, addig-addig, amíg Borókai felsóhajtott, jó, egye fene, de hát a pluszmunkát és a tudást legalább meg kell fizetnetek. Ehhez kapcsolódóan még azt is hozzáteszi, hogy „a hirdetők felől mind nagyobb az igény, hogy tartalommal, saját interpretációval nyomuljanak be a médiumokba, és nagy pénzekkel szorítsák ki a rájuk nézve terhes oknyomozást a sajtóból”. Csakhogy az igazság az, hogy a profilidegen mellékletet nem az önkormányzatok erőltették bele a lap viruló arculatába, hanem Borókaiék maguk kívánták erősen szennyezni saját profiljukat, legalábbis az érintett önkormányzatok szerint. Erzsébetváros jegyzője kérdésemre arról számolt be, hogy „a kiadó kereste meg önkormányzatunkat”, és így nyilatkozott a Borókaiékkal szerződő ferencvárosi cég is, tehát semmi okunk nincs feltételezni, hogy a többi esetben ne így lett volna. Márpedig ha így volt, akkor Borókai Gábor úgy állt ellen alkalomadtán a tartalmat is meghatározni kívánó „hirdetőinek”, hogy elébük ment, és hosszan hívogatta őket.

A főszerkesztő – igazolni kívánva, hogy ő és lapja, noha némelykor szerződésben vállalta az ellenkezőjét, ha kellett, mégsem hallgatott – megemlíti, hogy annak ellenére is többször szóltak „a Kopaszi-gát körül kialakult botrányról”, hogy „immár hetedik éve hasonló szerződés kapcsol bennünket Újbudához”. E ponton azt a korántsem mellékes tényt felejti el megemlíteni, hogy a „hasonló” szerződés épp abban tér el az itt tárgyaltaktól, hogy ebben – szemben a legtöbb budai kerülettel kötött szerződésükkel – nem kötik ki a lap számára, hogy nem közölhet sérelmes tényt és információt. Ilyen kitétel ugyanis csak jobboldali vezetésű kerületekkel kötött szerződéseikben lelhető fel. Abból, hogy például Újbuda és Angyalföld esetében elmaradt, máris látszik, hogy nem igaz Borókai azon megállapítása, mely szerint ez a „megoldás általában része az éves keretszerződéseknek”, vagyis hogy amolyan szériatartozék, nincs benne a világon semmi különös.

Borókai végül azt is írja Kovács Zoltánnak címezve, hogy „a Heti Válasz (...) nem ad át szerkesztői vagy előzetes engedélyezői jogosítványokat az együttműködő partnernek. Ilyen passzust egyetlen megállapodásunkból sem olvashat ki”. Pedig de. A Zuglóval kötött szerződésben feketén-fehéren az áll, hogy „a Megrendelő részéről Kovács Balázs alpolgármester előzetes jóváhagyásá”-t igénylik a cikkek, vagyis Zugló vezetése egészen konkrétan cenzúrázhatja a kerületről a mellékletben megjelenő cikkeket. Ebből következően azt az írást is jóvá kellett hagyatni, amely a Liget Galéria és az önkormányzati többség konfliktusát tárgyalta. A cikk megkérdőjelezi, hogy a finanszírozó és „előzetesen jóváhagyó” többséggel konfliktusba került galéria vezetője egyáltalán művész volna, vagy inkább csak „lila köd”, amit csinál, hogy a galéria értéket mutatna be vagy inkább csak kereszténygyalázást és így tovább. Végül arra fut ki, hogy szegény az önkormányzat, úgyhogy ne éljen a galéria közpénzből, mert úgysem alapfeladat fenntartani. Mindezt egy olyan cikkben, amely a szegény önkormányzat közpénzén készül, noha szintén nem volna alapfeladat, ráadásul a Heti Válasz többet kap erre az évre a szegény önkormányzattól, mint amennyibe a galéria fenntartása kerülne tavalyi adatok szerint. A galériát kiküldi a piacra közpénzből finanszírozott és cenzúrázott cikkében az újság, hogy nagyobb összegért a helyére lépjen.

Borókai Gábor levele egy pontján túllendül a konkrét „műbalhén” távlatosabb problémák felé, sajtóetikai kérdéseket vet fel, és ígéri megoldásukban való – nem is annyira szerény – közreműködését. Válaszol, legyint, megsértődik, kedélyeskedik és fölényeskedve moralizál. Ingyen, úgy tűnik, képtelen hallgatni.