A Tokaji Írótábor felhívása kapcsán

Schein Gábor június 1-jén közölt Egy felhívásra című, az ÉS 2012/22. számában, valamint Szentmártoni János Fölkérés és reflexió című, az ÉS 2012/23. számában megjelent cikkére.

Schein Gábor kétségtelenül izgalmas és korrekt írásában „többek közt” kiemeli a József Attila Kör nevét, mondván, más „jeles szervezetek” mellett szintén egy taggal képviselteti magát a Tokaji Írótábor kuratóriumában. Mint a szervezet képviselője és mint kuratóriumi delegált tehát közvetetten kétszeresen is megszólítottnak érzem magam. Pár szóban mindenképpen reagálni kívánok rá, mivel akaratlanul is egy olyan nem túl nemes kontextusba keveredett bele a szervezet neve, amelyet nem tartok elfogadhatónak. A tisztánlátás érdekében hasznosnak lenne néhány dolgot rögzíteni.

A JAK egy ideje csak formálisan vesz részt a Tokaji Írótábor kuratóriumában, mindössze névleg szerepel a listán, s ha továbbra sem sikerül érdemben beleszólni a rendezvény tematikájának összeállításába, indokolttá válik a kilépés. Az idei tábor kapcsán semmilyen formában nem vettünk részt sem az előkészítő folyamatokban, sem a konkrét döntéshozásban, sem a felhívás megszövegezésében. Feltételezem, hogy más tisztességesen működő kuratóriumokhoz hasonlóan jelen nem létünket sok más fontos dolog mellett ugyanúgy rögzítették a jegyzőkönyvben. Következésképp nem is járultunk hozzá, nem hagytuk jóvá a felhívás szövegét, a nevemet pedig közvetlenül nem adtam semmihez sem. A József Attila Kör tehát semmilyen szakmai és etikai közösséget nem vállal az idei Tokaji Írótábor felhívásával és annak tartalmával, különösen nem (politikai) ideológiai prekoncepcióval.

Fontosnak tartom továbbá megjegyezni, hogy a szervezet korábbi és jelenlegi tevékenysége során mindig is merőben más szakmai gondolkodást képvisel(t) mind az elmúlt évtizedek irodalomtörténeti mozgásairól, mind az irodalmi kánonok működéséről. Köszönhetően leginkább a széles tagság meglehetősen szerteágazó érdeklődésének, felkészültségének és nyitottságának. A JAK-tagok által fontosnak tartott szakmai értékek és gondolatok a különböző fórumainkon mindig is megfelelő szakmai kompetenciával és körültekintéssel képviseltettek. Elég, ha valaki belelapoz a már 30 éve megjelenő JAK-füzetek valamely kötetébe, esetleg ellátogat a Tanulmányi Napok vagy a JAK-tábor egy-egy rendezvényére.

Végezetül egy személyesebb jellegű megjegyzés. A fentiekből (is) következik, hogy igen nehezemre esik egyetérteni a kuratóriumi elnök, Szentmártoni János reflexiójának azon kitételeivel, miszerint „a Tokaji Írótábor kuratóriuma úgy látja, hogy nagyon is időszerű az irodalmi köztudat és az abban gyökerező kánonok korrekciója”, vagy hogy bármit „korrigálni kötelességünk”. Mint irodalomkritikus, erős kételyekkel fogadom azt, hogy ilyen nehéz morális terheket kellene az egész szakmára, vagy akár az olvasókra róni. Távol érzem magamtól e felkent, magasztos szerepet, maradnék inkább a szöveg öröménél, s hogy mindenféle kánon előtt a legfontosabb az olvasás és az értelmezés szükségessége, a kortárs irodalom népszerűsítése. Ha már valamit, akkor ezt érzem kötelességemnek. Nem hinném, hogy egyetlen monolit, heterogén nevekből összeállított kánont átgondolatlanul ki lehetne ragadni és kizárólagosítani, majd visszavetítve a múltba irodalomtörténeti ténnyé kovácsolni.
(Nem mellesleg Schein Gábor cikke is éppen erre világít rá.) Sokféleképpen lehet kánonokat (újra)írni, akár úgy, ahogy azt a gender studies vagy éppenséggel a politikailag nagyon is érzékeny, magyarul kritikai kultúrakutatás néven futó diskurzus teszi. Különösebb vádaskodás és szegregáció nélkül, annál több önreflexióval és ideológiakritikával, és legfőképp szabadon. Irodalom és politika kettősét mindig óvatosan és a megfelelő távolsággal kellene kezelnünk. Bármiféle szöveg helyét elsősorban az olvasás próbakövén kellene eldönteni, amiről egyébként manapság egyre kevesebbet beszélünk. A politikai alapon tulajdonított esztétikai értékek ugyanis, ahogy korábban, úgy kifejezetten most sem tesznek jót egy szöveg olvashatóságának. 

(A szerző a József Attila Kör elnöke)