Tények és inszinuációk

VISSZHANG - LVI. évfolyam, 26. szám, 2012. június 29.

Karsai László és Kovács M. Mária Vita a Horthy-korszakról című cikkében (Népszabaság, 2012. jún. 12.) a történész Tőkéczki Lászlónak azt az állítását is idézi, amely szerint a magyarországi zsidók deportálását nem a kormányzónak, hanem a szovjet és angolszász légierőnek kellett volna megakadályoznia. A két szerző, aki természetesen nem ért egyet ezzel a véleménnyel, csak a racionalitás meg a tények szintjén foglalkozik ezzel az elképesztően abszurd kijelentéssel. Holott Tőkéczki állításában van egy rejtett, nyíltan ki nem fejtett feltevés is. Nevezetesen az a borzalmas hipotézis, hogy a Szövetségesek titokban nagyon is egyetértettek az ördögi tervvel, vagyis az európai és ezen belül a magyar zsidóság módszeres megsemmisítésével, éppen csak Hitlerre hagyták a piszkos munkát. Ugyan mi más lehet a magyarázat arra, hogy a B‑17-esek miért nem bombázták az Auschwitzba vezető vasútvonalakat...?

Hogy ez a körmönfont (és ráadásul tisztességtelen, mert csak sugallt) hipotézis arra szolgál, hogy a Tőkéczki megkerülje Horthynak és egyáltalán az egész magyar társadalomnak a felelősségét, azt aligha kell bizonygatni. A jobboldali történetírás szemlátomást oda jutott, hogy lassan már a Szövetségesekre akarja kenni a Holokauszt bűnét. Nem csodálkoznék, ha nemsokára ennél is messzebb menne ezen az úton, és nem csak a Szövetségeseket, hanem magukat a zsidókat is felelőssé tenné tulajdon megsemmisítésükért, utóvégre el is rejtőzhettek, ki is vándorolhattak volna, ezzel szemben – és ez ki másnak a bűne, ha nem az övék? – fegyelmezetten és engedelmesen vonultak a vágóhídra...

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
Élet és Irodalom 2024