ÁTEREDŐ BŰNTELENSÉG

PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 22. szám, 2012. június 1.

Kormányzatunk a minap „itt az urna, hol az urna?” – játékot játszott Nyírő József, a „székely apostol” hamvaival. Felemelő.

A hamvveder híján újratemetésből ökumenikus áhítattá átalakult kegyeleti aktus résztvevői azért illetékes helyről értesülhettek, hogy „kultúrtörténeti szempontból jó helyen állunk”. A magyar öncsalás legújabb, émelyítő szatírjátékán megtudtuk azt is, hogy mi, székelyek és magyarok, Nyírő József népe vagyunk.

Csakugyan?

Nyírő, a „látó ember”, 1941 novemberében, a világégés kellős közepében, a ragyogó homlokú Joseph Goebbels Reich Ministerről áradozik: „nemcsak nagy, hanem jó ember is, akit nemcsak kell, hanem szeretni érdemes is”.

A „küzdő embert” 1945. november 6-án igazán nagy tisztesség érte: beválasztották a Szálasi-féle nemzetgyűlés közoktatási bizottságába. Kultúrtörténeti szempontból mondhatni a legjobb helyre került. Végtére is volt régóta finomra hangolt közoktatási koncepciója: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában, a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját hazánkban!”

Radnóti Miklós három nap múlva ért Abdára.

1945. január 16-a, újabb kultúrtörténeti csúcspont: az ekkor már Sopronban ülésező parlamentben, napirend előtti felszólalásban mond köszönetet a Német Birodalom és Vezére segítségéért, hogy „acélos kézzel ragadhassunk fegyvert a magunk megmentésére”.

Az acélos kézben nem is volt hiba: Szerb Antalt 10 nap múlva verték agyon nyilas suhancok a balfi munkatáborban. Meg Halász Gábort. Sárközi Györgyöt... A soproni bécsi dombról ellátni Balfra.

A Nyírő-performansz egyik emlékezőjével szólva: a sírok beszélnek helyettünk.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 2. szám, 2023. január 13.
LXVI. évfolyam, 43. szám, 2022. október 28.
LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
Élet és Irodalom 2023