Ilyen válságot
VISSZHANG - LVI. évfolyam, 21. szám, 2012. május 25.– Miért nem tud megbukni a Fidesz?
– Mert még arra is képtelen!
Ez sajnos nem egy rossz vicc, hanem Ágh Attila lehangoló érvelése (Az Orbán-kormány félidős válsága, ÉS, 2012/19., máj. 11.). A helyzet ezzel szemben az, ha ma lennének a választások, a Fidesz toronymagasan nyerne; a gazdaság – valóban csoda, de – működik, a forint (a görög válság ellenére) nem zuhant meg; utcai tüntetések, zavargások, tömegsztrájkok nincsenek; és még az EU haragját is sikerült valahogy elkerülni. Schmitt Pál volt köztársasági elnök csúfos bukásából még erényt is lehetett kovácsolni: lám, a Fidesz – nem úgy, mint elődei – ejteni is tudja kádereit, ha besározódnak.
Abban Ágh Attilának igaza van, hogy az elmúlt két esztendő évszázadokra vetette vissza a magyar társadalom tudatát, mert újra „Hol lehet altiszt, azt kutatja”. A mindent elsöprő egypártrendszer rövid idő alatt bebizonyította, hogy csak a Fidesz mellett lehet állami karriert, illetve vállalkozói profitot szerezni. És aki nem paríroz, megüti a bokáját. Érdemes tehát sunyítani, még kifizetődőbb feljelenteni, és gátlástalanul végre kell hajtani minden erkölcstelen és törvénytelen parancsot, mert ha az fentről jön, nem kell félni a számonkéréstől. Az így kiokosított tömeg valóban biztos bázisa egy újabb választási győzelemnek.
Ezzel szemben Ágh Attila a Fideszt felbomlani, kommunikációját működésképtelennek látja, a kormányban súlyos működési zavarokat vél felfedezni, és szerinte a biztos bukás is bele van programozva, egyébként is az Unióban még az év közepén eljön a számonkérés pillanata az Orbán-kormánnyal szemben. Az olvasó már-már nem tudja, a neves politológus most elemez vagy álmodozik.
Úgy tűnik, a legnagyobb ellenzéki pártban az ideológusok – ahogyan Ágh Attila is – még mindig azt látják a politikában, amit szeretnének, és teljesen hidegen hagyja őket a valóság. Ezért aztán nem is tudják, melyek azok a rétegek, amelyeket a jelenlegi kormányzat a leginkább háttérbe szorít, amelyeket nekik leginkább képviselniük kellene, s melyek azok az ígéretek, amelyekkel a Fidesz-pártiakat el lehetne csábítani. Illetve kikkel kellene látványosan szembehelyezkedni, hogy karakteres párt legyen, szaknyelven: pozicionálja magát. Ezzel szemben a szocialistáknál jellemző a magukat nyugtatgatás, hogy a jelenlegi rendszer amúgy is önrontó, s bukásáról közösen álmodoznak, ahelyett, hogy tennének is érte. Azt hiszem, ez ma a Fidesz legnagyobb erőssége.