EGY TÜNETRŐL
PÁRATLAN OLDAL - LVI. évfolyam, 17. szám, 2012. április 27.Bevezetés
A Heti hetes április 15-i adásában Grespik László sokéves indokolt szünet után nyilvánosságot kapott.
Indokolatlanul.
Fiala János felkért, hogy a Rádió Q április 16-i KeljFelJancsi című műsorában fejtsem ki, mi a véleményem az esetről. Aznap reggel Fiala nem hívott. Hívott 18-án, hogy 19-én 7.30-kor ejtsük meg a beszélgetést. Akkor meg én aludtam el. Talán azért, mert ennek a veszélye április 15-én a Heti hetest nézve is fennállt.
Mindennek a Bevezetésben való leírása részemről semmi egyébre nem utal, mint egy tünetre, amelyet majd a Befejezésben kísérlek összefoglalni.
Tárgyalás
Mit is mondhattam volna Fialának?!
Érdemben semmit.
Grespik megjelenése a Heti hetesben nem volt botrányos, nem volt mulatságos, nem volt izgalmas, egyszerűen unalmas volt. Ő, mint mondta, „békét hirdetett”, ezúttal anélkül, hogy kenyérgalacsinokkal dobálta volna az ott lévőket, az ott lévők pedig kenyérgalacsinok nélkül mit sem voltak képesek kezdeni Grespik megjelenésével. (Egyedül Hajós flegmatikussága utalt valamire, ami valami, de talán, ha időben kimegy a stúdióból, az emlékezetesebb maradt volna.)
Amikor még a műsor résztvevője voltam, számtalanszor utaltam a szerkesztőknek arra, hogy kevés csak egy hirtelen felmerülő „ötlet”, annak fogadtatására, értelmének indokoltságára, lebonyolításának folyamatára érdemes, sőt, szükséges előre felkészülni. (Ezt nevezik „hatáselemzésnek”, ami a műsor nézettsége okán kötelező lett volna.) A produkció gazdái és a közreműködők nemigen voltak fogékonyak kezdeményezéseimre.
Negyvenöt éves gyakorlatom után állítom, hogy a rögtönzés még akkor is kockázatos, ha komoly gyakorlat és szorgos munka az alapja. Minimális programként, mint a Beugróban, szükséges, ha másban nem, legalább a témában megegyezni.
Önmagában Grespik nem téma. Kellett volna hozzá valami, ami indokolttá teszi, hogy az legyen. Az, hogy Grespik megjelent, megjelenhetett a Heti hetesben, ugyanis nem esemény, az csak közéletünk egyfajta füzérének apró gyöngyszeme volt. A füzér ugyan olcsó, talmi, hamis, giccses bizsu, de hát azt akasztják a nyakunkba unos-untalan, és azt hordjuk nap mint nap, így aztán már senki nem csodálkozik, hogy egy ilyen pocsék valami a díszünk, senki nem háborodik fel, hogy nagy árát adjuk még ennek, mert becsapnak vele bennünket.
Nem! Itt lóg a nyakunkban közszolgálatilag és kereskedelmileg egyaránt.
Egyben értsünk egyet, kérem:
sem a megelőző, sem a jelenlegi országlók ízléstelenségei egyre biztos, hogy nem kényszerítettek és kényszerítenek senki fiát: hasonló ízléstelenségekre!
Mégis: a műsorcsinálók – kizárólag a „szereposztások” kontrollja alatt! – önkontroll nélkül „ötletelhetnek”, a szereplők – ki megélhetéséért, ki jólétének megőrzéséért, ki a képernyőn való talpon maradásáért – bármire rávehetők, az egykor kicsivel jobbhoz szokott néző pedig egykedvűen nem nézi a műsorokat, hanem csak tudomásul veszi. Ha pedig nem akarja tudomásul venni, akkor oda se kapcsol a közszolgálatira vagy a kereskedelmiekre.
Vagyis: nekem se lett volna mit mondanom Grespik Heti hetes-beli megjelenéséről Fialának.
Esetleg csak annyit: ez van!
Befejezés
A legszomorúbb, hogy zaklat a felelőtlensége ennek az „ez van”-nak!
Ám tünet a magam habitusa is, hogy tudniillik már azokat az eszközöket is ízléstelennek, de legalábbis eleve értelmetlennek vélem, amelyekkel felcserélhetném tehetetlenségemet.
Azt hiszem, ma igen sok értelmiséginek osztályrésze ez a fagyasztott állapot.
Ezért aztán semmitől nem történik soha semmi.
Hiszen az egész országban a legváltozatosabb grespikek ülnek különféle „heti hetes”-ekben.
És mi történik?!
Semmi.
Ez van.
