Gondolkodási idő

VISSZHANG - LVI. évfolyam, 13. szám, 2012. március 30.

Felcsuti Péter, Molnár György és Ujlaky András írására (Cigányok, többség, hidak, Népszabadság, 2012. jan. 5.) két hónap elteltével és csupán érintőlegesen utaltam (Csend, ÉS, 2012/9., márc. 2.), mert úgy éreztem, beleillik a romákról szóló új beszédmódba, mely cikkem valódi tárgya volt. „Csendes” publicisztikámra személyeskedő és kioktató válasz érkezett (Tisztelt Szerkesztőség!, ÉS, 2012/10., márc. 9.), de ugorjunk, a téma ezerszer fontosabb.

Cikkemben azon töprengtem, hova vezet a „monnyuk ki”. Miért van az, hogy a romák által okozott szenvedések elismerése a kedélyeket nem csillapítja, és a közbeszédet sem árnyalja. Kérdéseim nem voltak számonkérőek. Nem kevertem össze – mint a szerzők – a „felelősségkeresést” a bajokat újratermelő okok feltárásával, de nem eszményítettem a szokásos szocioló­giai, illetve ember- és polgárjogi beszédmódokat sem. Azt viszont tudni szerettem volna, hogy a filantrópia – és tágabban az NGO-k – programjai igazolják-e a „valljuk meg a cigányok bűneit” krédót. Vajon a Felcsuti Péterék által szorgalmazott „problémamegoldás” beválik-e saját – egyébként általam igen nagyra becsült – munkájuk során? Szemernyit is elfogadottabbakká váltak/válnak-e programjaik a „kimondástól” a többségi társadalom körében? Mit szólnak mindehhez a támogatottak? Tódulnak-e a gazdagok segíteni? Magukba szállnak-e már a gárdisták? S ha ma még nem is, miért hiszik a szerzők, hogy holnap már igen?

Mi lenne, ha adnánk még magunknak némi gondolkodási időt?

A szerző további cikkei

LVI. évfolyam, 39. szám, 2012. szeptember 28.
LVI. évfolyam, 9. szám, 2012. március 2.
LV. évfolyam 12. szám, 2011. március 25.
Élet és Irodalom 2022