Kettős

VISSZHANG - LVI. évfolyam, 7. szám, 2012. február 17.

Racskó Tamás két dolgot összekever, amikor a kettős állampolgárságról szóló Bauer kontra Aradi vitához fűz megjegyzéseket (Tisztelt Szerkesztőség!, ÉS, 2012/6., febr. 10.; Ne értsük meg a szlovákokat!, ÉS, 2012/3., jan. 20.; Nevem a listán, ÉS, 2012/22., jan. 13). Mert egy dolog, hogy az elmúlt évtizedek során de jure kinek milyen állampolgársága volt, és más dolog, kinek mi járt volna. Nem lehet a jelenlegi magyar kettős állampolgárságot azért támadni, mert szüleitől annak idején a magyarok elvették szlovák állampolgárságukat. Ahogy nem lehet a Felvidéken élő magyaroktól azon az alapon megtagadni a kettős állampolgárságot, hogy hét évtizeddel ezelőtt optáltak. Mert ők úgy érzik – és ebben az értelemben Aradi helyesen írta –, sohasem vesztették el magyar állampolgárságukat, hiszen nem a saját döntésük volt. Náluk más az állampolgárság-felfogás. Ettől még Bauernek igaza lehet, hogy Szerbiával és Romániával azok hasonló szándékai miatt nincs Budapestnek konfliktusa ez ügyben (persze ez Szlovákiát nem menti). És az is igaz – Racskó Tamásnak bárhogy is fáj –, hogy „minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az állampolgárai”. S mint láttuk az elmúlt évtizedekben, a konfliktusok akkor keletkeznek, amikor ez a két állampolgárság-felfogás nem találkozik.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 51-52. szám, 2019. december 19.
LXIII. évfolyam, 22. szám, 2019. május 31.
LXIII. évfolyam, 12. szám, 2019. március 22.
Élet és Irodalom 2021