A nemzeti múlt átalakítása

VISSZHANG - LVI. évfolyam, 5. szám, 2012. február 3.

„Mit kell tudni Darányiról?”, kérdezi M. P. (ÉS, 2012/3., jan. 20.), idézve a Nemzeti Vidékstratégia, a Darányi Ignác Terv bevezetőjéből: „Református családban született. És ha katolikusban született volna? Nem mindegy ez 2012-ben?”   

Szerintem a terv megfogalmazóinak Darányi Ignác felekezeti hovatartozása nagyon is fontos eleme az üzenetnek. Része annak az imázsépítésnek, amelyben Orbán Viktor keresztényként, mégpedig reformátusként pozicionálja magát és pártját a politika terében. Egy olyan keresztény – mindenekelőtt református – politikai hagyomány őrzőjeként és letéteményeseként határozza meg magát, melynek legfőbb hivatkozási pontjai Tisza István és Horthy Miklós. Kisebb mellékalakokkal övezve, mint például az említett Darányi Ignác.

Nevezhetnénk ezt idejétmúlt stratégiának is, hiszen a magyar lakosság gondolkodását és életmódját nem hatja át olyan mélységben a kereszténység, mint például a lengyelekét. Nálunk éppen a nagy történelmi egyházak tagságára jellemző, hogy bár népszámláláskor katolikusnak, reformátusnak vallják magukat, sokan ritkán járnak templomba, az egyházi hitéletben alig vesznek részt. Mint Kamarás István vallásszociológus és mások kutatásaiból tudjuk, országunkban éppen a pünkösdi neoprotestantizmushoz csatlakozók értékrendjét, gondolkodását és viselkedését hatja át és határozza meg a vallásos hit, a nagy egyházhoz tartozók évente alig néhányszor – karácsonykor, esküvő vagy temetés alkalmából – fordulnak meg a templomban.

A keresztény (keresztyén) ennek ellenére hívó szóként jól működik a magyar közélet közegében. A jóindulatú, becsületes, tisztakezű melléknevekkel jellemezhető asszociációs mezőbe helyezi el a vele jellemzett személyt vagy csoportot. Magyar történelmi perspektívából nézve a kereszténységen belül a kálvinizmus – a református vallás és felekezet – rendelkezik egyfajta nemzeti ellenállói éthosszal is. Mint a Habsburg Birodalom egyéb országaiban, a reformáció Magyarországon is ellenállást jelentett az uralkodók szigorú katolicizmusával szemben. A Habsburgok keményen szankcionálták a protestáns népességet. A hátrányos megkülönböztetések az uralkodói cél ellen hatottak, megerősítették a református közösségek egységét, és sajátos hitelességet kölcsönöztek nekik. Egyes kálvinista költők művei – így például Arany János A walesi bárdok című verse –  spirituálissá stilizált ellenállást sugalltak a Habsburg elnyomás ellen. Ezzel saját korukban a politikai önállósodás és a nemzeti szuverenitás eszméjét szolgálták.

Orbán Viktor politikai imázsépítésében erre a hagyományra akar rácsatlakozni. „Keresztények vagyunk” – jelentette ki Strasbourgban, szembenállásunkat hangsúlyozandó (a milyen is?) Európával szemben. Többször arra is utalt nemzetközi fórumokon, hogy ő a kereszténység protestáns – nem ortodox – vonulatához tartozik. Nem alkuszik meg, nem hódol be, hanem ellenáll – protestál – helyettünk, mindannyiunk nevében is.

A magyar történelemnek ezt a keményen protestáló, református vonulatát kívánja a nemzeti tablóra maga mögé festetni. A Fidesz holdudvarához tartozó történészek már buzgón dolgoznak Tisza István és Horthy Miklós rehabilitációján, a közszolgálati csatornák pedig apologetikus műsorokat sugároznak róluk. A nemzeti múlt dizájnerei feltehetően tervezik is a szimbolikus teret, amelynek keretében a dicső református elődök – délcegen ülve bronzparipáikon – sugallják a történelmi folytonosságot. Ez történik napjainkban a szimbolikus  politikában.

Orbán Viktor – mióta pártjával együtt nemzeti konzervatívként határozza meg magát – jó kapcsolatot ápol a Magyarországi Református Egyházzal is. Legutóbbi miniszterelnöksége idején, 1999-ben például támogatta a Károli Gáspár Református Egyetem tervezett építkezését. Abban az időben a Reformátusok Lapja egyszerűen „áldott Orbán testvérünkként” emlékezett meg róla.

Kormányzati szinten persze nem hanyagolják el a hívei számát tekintve legnagyobb magyarországi keresztény felekezetet, a katolikust sem. A teológiai doktorátussal rendelkező Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes élénk kapcsolatot tart fenn a katolikus egyházzal az országhatáron belül és kívül is. Az ifjúság vallási szellemben való neveléséről Hoffmann Rózsa államtitkár gondoskodik. Ügy- és hitbuzgóságára jellemző, hogy a tavaszi félév kezdetén gondolatébresztőként minden iskolaigazgatónak a római pápa levelét küldte el. Az állami fenntartású iskolák száma amúgy is egyre fogy: a helyi adók megvonásával ellehetetlenült önkormányzatok sorra adják át iskoláikat a felekezeti fenntartóknak. A 2011/12-es tanévben az előző tanévhez képest 20 százalékkal nőtt a katolikus egyház által fenntartott iskolák aránya, a református egyházé tízzel, az evangélikusé pedig 13 százalékkal. Mind több gyermek részesül tehát valláserkölcsi alapon álló nevelésben.

S hogy a keresztény/keresztyén szellemiség a jövendő értelmiség körében is terjedjen, az állami finanszírozású hallgatói helyekből – jelentőségükhöz és eddigi eredményeikhez képest – nagyon is bőkezűen juttatnak az egyházi felsőoktatási létesítményeknek. A felsőoktatáson belül például a nem túlságosan jelentős Apor Vilmos Katolikus Főiskola 115 állami finanszírozású helyet kapott, a lényegesen nagyobb, több képzési formát nyújtó Budapesti Gazdasági Főiskola pedig 235-öt. A bölcsészkarok közül a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának – az akkreditált szakok tekintetében az ország legkisebb bölcsészkara – éppúgy 270 állami finanszírozású helyet adtak, mint a nemzetközileg is jegyzett Szegedi Tudományegyetemnek.

A legnagyobb felháborodást egyetemi berkekben az állami finanszírozású jogászképzéses helyek elosztása okozta. Az összesen 100 helyből egyenlő arányban részesült az ELTE és a Pázmány ÁJK-ja. Hoffmann Rózsa államtitkár indoklása: az elsőbbség a legrégebbi jogászképzési helyeket illeti meg.  Ez különösen hangzott, mivel a Pázmány Péter Tudományegyetem fennállását ugyan az 1635-ös nagyszombati alapítástól számítják, ennek a jogutódja azonban az ELTE. A Pázmány esetében a jogutódlás csak a teológiai karra terjed ki, az Állam- és Jogtudományi Kart csak 1995-ben alapították. Ennél jóval régebbi és sikeres vidéki jogi karok egyetlen állami finanszírozású helyet sem kaptak.

Ez pedig – a határokon túli magyaroknak nyújtott nosztalgiaerősítő támogatással együtt – már nagyon is a reálpolitika része. Minél többeket bűvöl el a szimbolikus politika hazug idillje, minél többeket tesz lekötelezetté a reálpolitika, annál biztosabb a jelenlegi hatalom jövője.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024